Vihar - Több száz háztartásban még mindig nincs áram
2017. augusztus 13. 10:46

Kisfeszültségű hibák miatt több száz nyugat-dunántúli háztartásban még mindig nincs áram az előző napok viharai következményeként, a szakemberek továbbra is teljes létszámmal dolgoznak a hiba elhárításán - tájékoztatta vasárnap az E.ON szóvivője az MTI-t.

Egyházi Nikoletta elmondta: a középfeszültségű hálózat hibáit már mindhárom - Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala - megyében kijavították. A szakemberek most a kisfeszültségű hálózatot ért károkat hárítják el. A legsúlyosabb a helyzet az Őrségben: Bajánsenyén és Kercaszomorban a falu villamos hálózatának kétharmadát megsemmisítette a vihar, itt gyakorlatilag új hálózatot kell építeni.

A szóvivő kiemelte: a szolgáltató most is teljes létszámmal, a Tiszántúlról és a Dél-Dunántúlról átcsoportosított szakemberekkel, külső partnerek bevonásával, a katasztrófavédelem támogatásával dolgozik az áramhálózatot ért súlyos sérülések javításán. Ugyanakkor még szombaton és vasárnap is nagy számban érkeztek újabb bejelentések károkról - tette hozzá.
 
Az E.ON számításai szerint a hibák javítása hétfőre is áthúzódhat. 
 
Csütörtök este a nyugat-dunántúli régióban 120 ezer fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás a vihar miatt. Széttörtek a kisfeszültségű hálózatoszlopok is, az orkánerejű szél szétszaggatta a vezetékeket, amelyek javítása hosszabb időt vesz igénybe.
MTI
Címkék:
megmondó
Az egyik esetben Vlagyimir Iljics Lenin elvtárs, a másik esetben a sikeres magyar tőzsdespekuláns, Soros György alakja emelkedik égi magaslatokba.
  • Szabad-e Dévénynél zsidózni?
    Az egykori SZDSZ-es hihetetlen éleslátással látja a láthatatlant, látja a szörnyűséget, hallja a hallhatatlant.
  • Vörös segély kell a szélsőségesnek
    A hungarofób figura a jelentős ajándékpénzből sem tudott önjáróvá válni, csak megélhetésieket tudott maga köré csődíteni.
  • Az SZDSZ ökológiai lábnyoma
    Szegény agrárszakértőnk és néprajztudósunk (meg a pártja) tavaly még ugyanilyen lelkesedéssel fogadta a Szegedi Megváltót.
  • A finom hazugság a legaljasabb
    Azokat a politikai bűnözőket, akik titokban utalt pénzekért együttműködnek az embercsempész bandákkal, kiszolgálják a migránsmaffia főkolomposait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI