NGM: a várakozás szerint bővült a magyar gazdaság
2017. augusztus 16. 10:14

A várakozás szerint bővült a magyar gazdaság a második negyedévben a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint, 2017 második felében az uniós támogatások és az otthonteremtési program felfutása, valamint a hatéves bérmegállapodás és az adócsökkentés hatásának köszönhetően gyorsabb növekedésre számítanak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett első becslése szerint a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 3,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A GDP volumene az első fél évben 3,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán a KSH adataira reagálva közölte: az adat megfelel az előzetes várakozásnak, hiszen tavaly ebben az időszakban volt a legerősebb a GDP növekedése, ezért mutat a most megjelent adat az első negyedévinél alacsonyabb értéket.

Az év egészét tekintve teljesíthető a kormány 4,1 százalékos várakozása - olvasható a közleményben.

Az NGM szerint a növekedés fenntartható, az ország külső finanszírozási képessége továbbra is kiemelkedő, azaz a gazdaság teljesítményének bővülése mentes az eladósodástól, sőt - szemben a pénzügyi válságot megelőző időszakkal - Magyarország külső adóssága folyamatosan csökken.

A sikeresen felzárkózó országok példája és a világgazdaság előtt álló növekedési kihívások is azt mutatják, hogy szakítani kell a korábbi időszak alacsony bérköltséget előtérbe helyező szemléletmódjával. A 2013-as növekedési fordulat után a tartós felzárkózást és versenyképességet a munkajövedelmek növekedésével, az innovatív vállalkozásoknál létrejövő minőségi munkahelyek számának bővülésével érhetjük el. A hatéves bérmegállapodás és adócsökkentés is ezt a célt szolgálta, a statisztikai adatok pedig azt mutatják, hogy az új növekedési modell működik - írták.

Kiemelik: 2017 első öt hónapjában 12,1 százalékkal emelkedtek a bérek, a kétszámjegyű növekedés pedig erősítette a piaci szolgáltatások gyorsulását. Az építőipari termelés és a lakásépítések felívelésében jelentős szerepet játszott az uniós forrásfelhasználás felfutása, illetve az otthonteremtési program által biztosított kedvezmények. Ezek a tényezők az év második felében még jobban támogatni fogják a növekedést.

MTI
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI