Dunakanyar - mehet Szentendrére a Bubi
2017. augusztus 19. 15:20

A kormány meghatározta a Dunakanyar kiemelt turisztikai térségbe tartozó településeket, valamint elfogadta a térségben megvalósítandó egyes fejlesztésekről szóló, a 2017–2030 közötti időszakra vonatkozó stratégiai fejlesztési programot – derül ki a Magyar Közlönyben pénteken közzétett kormányhatározatból.

A határozat szerint 70 település tartozik a Dunakanyar kiemelt turisztikai térséghez, ahol a következő években 35 fejlesztést terveznek 69,81 milliárd forint hazai forrásból származó támogatással.

Fejlesztik egyebek között a Börzsöny kerékpárút-hálózatát (1,5 milliárd forint támogatással), bővítik a börzsönyi kisvasutak útvonalait (2,28 milliárd forintból), fejlesztik a dunai gyorshajózást (12,5 milliárd forintból), a dobogókői kirándulóközpontot (1,5 milliárd forintból) és sípályát (0,98 milliárd forintból), az esztergomi Szent István műemlékfürdőt (5 milliárd forintból), a komáromi Monostori erődöt (0,3 milliárd forintból) és a nagymarosi Duna-part környezetét (1 milliárd forintból).

A kormány egyetért azzal is, hogy a Pilisben egyházturisztikai fejlesztésként spirituális, elvonulási központ épüljön (3 milliárd forint), összekapcsolják Budapestet és Szentendrét a Bubi rendszerrel (1 milliárd forint), továbbá újjáépítsék a szentendrei Duna korzót (2,6 milliárd forint), fejlesszék a váci barokk belvárost (3 milliárd forint) és múzeumnegyedet (1 milliárd forint) vagy például a visegrádi Lepence strandfürdőt (2 milliárd forint).

A fejlesztések között szerepel továbbá autós panorámapontok kialakítása (0,5 milliárd forint), gasztronómiai és borturisztikai mesterközpont kialakítása (0,50 milliárd forint) és az e-mobilitás élénkítése, töltőállomások létesítése a térségben (1 milliárd forint).

A nemzeti fejlesztési miniszternek és a belügyminiszternek meg kell vizsgálnia az esetleges átfedéseket a térségben már megvalósult, illetve megvalósítani tervezett vízügyi beruházások által és a fejlesztési programmal érintett területek között.

MTI
Címkék:
megmondó
Önök miért aludtak 2002-ben, amikor a regnáló garnitúra az igazságszolgáltatással félemlítette meg a sajtószabadságot gyakorló újságírókat?
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI