Ellenzéki készülődés az őszi ülésszakra
2017. szeptember 13. 11:07

Az MSZP Hajdúszoboszlón, a Jobbik Siófokon tart szerdától kihelyezett frakcióülést, míg az LMP péntektől Zalaegerszegen kezdi meg a felkészülést az őszi ülésszakra és a kampányra.

Szeptember 18-án indul az Ország­gyűlés őszi ülésszaka, amelyre az ellenzéki pártok is megkezdik a felkészülést.

Szerdától két napon át Hajdúszoboszlón ülésezik az MSZP frakciója, ahol információink szerint első­sorban az őszre várható törvényalkotás lesz a téma, illetve annak meghatározása, hogy a Tóth Bertalan vezette képviselőcsoport immár „teljes kampányüzemmódban” milyen ügyeket tartson napirenden.

A kihelyezett frakció­ülés munkájába később bekapcsolódik az MSZP elnöksége és a parlamenti mandátummal nem rendelkező Molnár Gyula pártelnök, illetve Botka László miniszterelnök-jelölt is. Információink szerint ekkor értékelik, hogy Botka milyen eredményeket ért el decemberi bejelentkezése óta.

Egészen biztosan szó lesz az Együtt által készíttetett és tegnap közzétett kutatás eredményéről, amely szerint az „új ellenzéki szavazók” körében az MSZP miniszterelnök-jelöltje alig népszerűbb Vona Gábornál, a Jobbik elnökénél, aki ugyancsak pártja kormányfőaspiránsa.

Botkát nagyságrenddel megelőzi az LMP társelnöke, miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett, a Párbeszéd társelnöke, miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely vagy saját párttársa, Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke.

Ugyancsak szerdától kezdi meg a Jobbik háromnapos kihelyezett frakcióülését, amelyet a párt Siófokon tart. A zárt körű rendezvény a korábbiakhoz hasonlóan Vona Gábor pártelnök helyzetértékelésével kezdődik.

A kampányra való felkészülés, valamint a Jobbik bér­uniós kezdeményezése mellett várhatóan előkerülnek a párt új holdudvarát adó értelmisé­giek is. Dúró Dóra, a Jobbik Országgyűlési képviselője lapunknak korábban elmondta: a háromnapos frakcióülés után első alkalommal áll a nyilvánosság elé Steinmetz Ádám, a Jobbik Somogy megyei jelöltje.

– Az Athénban olimpiai aranyérmet szerző vízilabda-válogatott tagjának kiál­lása a párt mellett másoknak is erőt ad ahhoz, hogy vállalják a nevüket – fogalmazott Dúró Dóra, de senkit nem nevezett meg.

Ugyanakkor úgy fogalmazott: a siófoki találkozó után mutatja be a Jobbik új értelmiségi holdudvarának tagjait, akik a párt szakmai munkájában is részt vesznek. A Jobbik oktatási ügyekért felelős képviselője azt is közölte, az őszi plenáris ülés már a kampány része, így olyan témákat helyeznek előtérbe, mint a Jobbik béruniós kezdeményezése, az oktatás és az iskolakezdés, valamint az egészségügy helyzete.

Az LMP frakciója Zalaegerszegen tart pénteken és szombaton kihelyezett frakcióülést – tudtuk meg a párt sajtóosztályán. Kanász-Nagy Máté szóvivő a Magyar Nemzetnek korábban azt mondta: a fő témák között lesz, hogy a jövőben is mindent megtegyenek a parlamentben az orosz-, illetve az atomfüggőség ellen, továbbá az ország „putyinizálódásának” megakadályozásáért.

magyaridok.hu
Címkék:
megmondó
Burkolt rasszizmus, nyitottság, tolerancia, emberi jogok… Mintha időutazáson lennénk. A korrupcióval teli párt bornírt szólamai köszönnek vissza.
  • Flaszterparaszt és közokirat-hamisító mint kormányfőjelölt
    Jó lenne, ha az általános művelődési környezet emelkedne olyan nívóra, hogy flaszterparaszt és közokirat-hamisító még pártszékház portása se lehessen.
  • Medgyessy is, Gyurcsány is mulasztott
    „Gyurcsány Ferenc akkor is, és most is hivatalos személynek számít, márpedig hivatalos személyeknek kötelessége a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni.”
  • Harcoljunk a hazánkért
    Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje.
  • Storcknak mennie kell
    Egy órán át emberhátrányban játszottak, és a világklasszist sorában tudó Portugáliának csak egy gólt sikerült szereznie ellenünk.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI