KKM: Magyarország támogatja Románia OECD-tagságát
2017. szeptember 23. 21:46

Magyarország támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), miután Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ígéretet tett a marosvásárhelyi iskolahelyzet megoldására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.

Mint írta, a párt vezetője telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével, ennek során tett ígéretet Liviu Dragnea a helyzet megoldására.

Jelezte: a döntésről konzultáltak Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével is.

A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen.

A román korrupcióellenes ügyészség tavaly októberben kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és csütörtökön emelt vádat ez ügyben Stefan Somesan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen.

MTI
Címkék:
megmondó
A mai magyar baloldali ellenzéket meg a klasszikus retorikai alapfogalmakat és művelőiket persze nem illő összevegyíteni.
  • És a magyar keresztényeket ki védi meg?
    „Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI