Eső is várható hétfőn
2017. szeptember 25. 09:51

Erősen felhős és napos időszakok és területek váltakoznak, majd délutántól délkelet felől fokozatosan beborul az ég. A ködfoltok délelőtt megszűnnek. Az ország nagy részén csapadék nem lesz, de főként nyugaton, majd késő délutántól az Alföldön helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat.

Többnyire mérsékelt marad az északkeleti, keleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható. Késő estére általában 9 és 14 fok közé hűl le a levegő.

met.hu
Címkék:
megmondó
Az egyik esetben Vlagyimir Iljics Lenin elvtárs, a másik esetben a sikeres magyar tőzsdespekuláns, Soros György alakja emelkedik égi magaslatokba.
  • Szabad-e Dévénynél zsidózni?
    Az egykori SZDSZ-es hihetetlen éleslátással látja a láthatatlant, látja a szörnyűséget, hallja a hallhatatlant.
  • Vörös segély kell a szélsőségesnek
    A hungarofób figura a jelentős ajándékpénzből sem tudott önjáróvá válni, csak megélhetésieket tudott maga köré csődíteni.
  • Az SZDSZ ökológiai lábnyoma
    Szegény agrárszakértőnk és néprajztudósunk (meg a pártja) tavaly még ugyanilyen lelkesedéssel fogadta a Szegedi Megváltót.
  • A finom hazugság a legaljasabb
    Azokat a politikai bűnözőket, akik titokban utalt pénzekért együttműködnek az embercsempész bandákkal, kiszolgálják a migránsmaffia főkolomposait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI