Szíria - Putyin és Erdogan folytatatja a koordinációt
2017. szeptember 25. 21:19

Oroszország és Törökország fontosnak tartja, hogy összehangolja erőfeszítéseit Szíriában, ahol a négy feszültségcsökkentési övezet létrehozása megnyitja az utat a polgárháború lezárása előtt - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn folytatott telefonbeszélgetését ismertetve.

 A két vezető, aki csütörtökön személyes munkamegbeszélést tart majd Ankarában, Peszkov szerint az Asztanában szeptember 14-én és 15-én megtartott, hatodik nemzetközi asztanai találkozó "pozitív eredményeinek fényében" tekintette át a szíriai kérdéskört.
     A telefonos egyeztetésről kiadott török tájékoztatás szerint Erdogan és Putyin megvitatta az iraki kurd függetlenségi népszavazás kérdését, és hangsúlyozta Irak és Szíria területi épségének fontosságát.
    A Kreml közölte, hogy Putyin telefon tárgyalt Haszan Róháni iráni elnökkel is. Az orosz tájékoztatás ezúttal is a két félnek a szíriai rendezés terén folyó további együttműködése iránti készségét, valamint az asztanai folyamat méltatását emelte ki. Az IRNA iráni hírügynökség ezzel szemben arra fektette a hangsúlyt, hogy Putyin és Róháni támogatásáról biztosította az iraki kormányt, valamint Irak területi épségét.
     Szíriában egyébként a nap folyamán az Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elnevezésű szervezet tíz napon belül másodszor tett bejelentést arról, hogy az orosz légitámadás érte állásait Deir-ez-Zór tartományban. Az SDF szerint a kelet-szíriai gázfeldolgozót ért bombázásban egy harcosa életét vesztette, hat pedig megsebesült.
     Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője valótlannak nevezte a bejelentést, hangsúlyozva, hogy az orosz harci gépek nagy pontosságú légicsapásokat hajtanak végre az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több forrás alapján is beazonosított objektumai ellen. Mint mondta, az orosz felderítő drónok nem észleltek arra utaló jeleket, hogy az SDF összecsapott volna az IÁ terroristáival az utóbbiak által ellenőrzött területen.
     Az orosz védelmi tárca vasárnap légi felvételeket tett közzé, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Deir-ez Zórtól északra amerikai különleges egységek biztosítják az SDF egységeinek háborítatlan áthaladását az IÁ hadrendjén keresztül.
     Az SDF először szeptember 16-án vádolta az orosz légierőt azzal, hogy támadást intézett ellene ország keleti részében. Moszkva akkor is tagadta az incidenst, amely miatt orosz-amerikai külügyminiszteri és vezérkari főnöki egyeztetést is tartottak. A térségben ugyanis amerikai különleges egységek is tartózkodnak.
 Deir-ez-Zór az utolsó, még az IÁ kezén lévő szíriai tartomány, ahol a damaszkuszi rendszer és az Egyesült Államok támogatta SDF egyaránt a dzsihadisták kiűzésére indítanak támadásokat.

MTI
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI