Nógrádi: a bevándorlás befolyásolta az eredményt
2017. szeptember 25. 22:10

Mintegy 8 százalékot, több mint 4 millió szavazót vesztett Angela Merkel németországi választásokon - emelte ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ez a "katasztrofális vereség" annak következménye, hogy a bevándorlás ügyében a német kancellár mellé nyúlt.

A szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorába azt mondta, a kereszténydemokrata CDU/CSU évtizedekig tartó harmóniája véget ért, óriási vereséget szenvedtek. "Még egy ilyen győzelem és a CDU az SPD sorsára jut" - jegyezte meg.

Nógrádi György felidézte, hogy az elmúlt napokban végzett közvélemény-kutatások is azt jelezték, hogy az emberek a német gazdaság teljesítményével elégedettek, a migránskérdés kezelésével viszont nem.

A biztonságpolitikai szakértő szerint beigazolódott, hogy a közép-európai országok jobban kezelték a migrációs helyzetet. Ennek eredménye is, hogy Lengyelország és Magyarország biztonsága sokkal jobb, mint más országoké.

Úgy vélekedett, hogy a választási eredmény a német kancellár és a Emmanuel Macron francia elnök együttműködésére is hatással lesz. Nógrádi György szerint ugyanis Angela Merkel "meggyengült", s mivel valószínűleg két teljesen más jellegű párttal kell koalíciót kötnie, emiatt teljesen más "Európa-pozíciókat" is fog elfoglalni.

Nógrádi György példaként említette, hogy Macron kétsebességes Európáról szóló elképzelését a német liberálisok teljesen elfogadhatatlannak tartják.

Németországban vasárnap tartották a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást, amelyet a szavazatok 33 százalékának megszerzésével a CDU/CSU pártszövetség nyert meg. Második lett az SPD, amely azonban 20,5 százalékos voksaránnyal történelmi mélypontra süllyedt. A harmadik helyen a bevándorlásellenes AfD végzett 12,6 százalékkal. Újra bejutott a parlamentbe az FDP 10,7 százalékos eredménnyel. Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) a szavazatok 9,2 százalékát kapta, a Zöldeknek pedig 8,9 százalék jutott.

MTI - M1
Címkék:
megmondó
Önök miért aludtak 2002-ben, amikor a regnáló garnitúra az igazságszolgáltatással félemlítette meg a sajtószabadságot gyakorló újságírókat?
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI