Nógrádi: Merkel úgy nyert, hogy bukott
2017. szeptember 26. 00:51

Angela Merkel nekifuthat negyedik ciklusának - ez derült ki a tegnapi német választáson. Azonban úgy nyert, hogy bukott. Már a kormányalakítás is komoly nehézséget jelenthet számára. Pártja sok évtizedes mélypontra zuhant, a szociáldemokraták történelmi vereséget szenvedtek és szakértők szerint az is bebizonyosodott, hogy a német választókat igenis érdekli a bevándorlás ügye.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma este című műsorában azt mondta: habár mindenki úgy fogalmaz, hogy Angela Merkel győzött, ez nem igaz. Merkel óriási vereséget szenvedett – jelentette ki a szakértő.

A világ hírügynökségei szerint a német kancellár 1 millió szavazatot vesztett, ám ez sem fedi a valóságot, mivel 8 százalékot veszített el, vagyis mintegy 4 millió szavazót – fűzte hozzá.

A CDU és a CSU is pofont kapott – szögezte le Nógrádi György, hozzátéve, Merkel most megpróbálkozhat kormányalakítással, de ennek következményei lesznek. Migránspolitikája ugyanis csődöt mondott – mondta Nógrádi.

Aláhúzta, csupán néhány közép-európai ország (Magyarország, Lengyelország ) kezelte jól a migránskérdést, vagyis győzött a magyar és lengyel álláspont, és néhány német választópolgár azt látta, hogy nálunk a biztonság sokkal jobb, a migránsok nem erőszakolnak meg nőket, nincs migránsok által elkövetett útonállás, rablás naponta. A migránskérdés tehát eldöntötte Merkel sorsát – mondta a szakértő.

Kiemelte: a választás előtti legutolsó felmérés szerint a lakosság 86 százaléka elégedett a gazdasági teljesítménnyel,  de a migránskérdéssel nem. A választók 50 százaléka 52 év feletti, a szavazók több mint egyharmada 60 év feletti – ők nem kértek a migránsokból – fűzte hozzá.

Azt is mondta, hogy 18 évtől felfelé mindenki úgy gondolja, hogy a migránsok nem tudnak integrálódni – ez járult hozzá Merkel vereségéhez.

Arról is beszélt, hogy a német lakosság 23 százaléka már nem német – ebbe beletartoznak az amerikaiak és a nyugat-európaiak is, továbbá a bevándorlók 31 százaléka orosz, 4 millió török. Hangsúlyozta: Németországban jelenleg 226 ezer migránsnak érvényes kiutasítási papírja van, mégsem hagyja el az országot, emellett 115 ezer embert még nem is bíráltak el.

Nógrádi György lát arra esélyt, hogy Merkel visszahozza a szociáldemokratákat. Az AfD-vel kapcsolatban pedig azt mondta: Merkel szeretné visszaszerezni az átpártolt egymilliónál is több szavazót.

hirado.hu - M1 Ma Este
Címkék:
megmondó
Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI