A muszlimok kerülhetnek többségbe Európában
2017. szeptember 26. 19:52

A legfrissebb számítások szerint a muszlimok jelentősen magasabb gyermekvállalási kedvének következtében akár már két generáció múlva háttérbe szorulhatnak az "őslakosok" Európában.

A súlyos problémákat előrevetítő tanulmányt még szeptember elején hozta nyilvánosságra egy francia pénzügyi guru think-tankje, az Institut des Libertés. A Libération című francia napilap azonnal megkérdőjelezte a munka hitelességét, ám a Gateston Institute szakértője szerint a kritikát politikailag motivált vádakra alapozza az újságíró.

A Gatestone kutatója szerint ez is jól mutatja, hogy nem csak az európai kultúra, hanem a szólásszabadság is haldoklik a kontinensen. A legnagyobb problémának azt tartja, hogy az európai nők nem szülnek gyermekeket, és ennek semmi köze sincs a muszlimok beözönlésének. A szakértő szerint emögött a fogamzásgátlás és az abortusz legalizációja áll, ami a 60-as 70-es évektől kezdve folyamatosan elterjedté vált a nyugati világban.

Emlékeztetett: Franciaországban évente 200 ezer (!) abortusz történik, míg a szülések száma 750 ezerre tehető. A helyzeten csak ront, hogy a francia parlament a közelmúltban alapvető jogként határozta meg a művi terhességmegszakítás elérhetőségét. Korábban a nőknek hivatalos nyilatkozatot kellett tenniük, hogy bizonyos körülmények miatt képtelenek vállalni a gyermeket.

Gatestone Institute/hirado.hu
Címkék:
megmondó
Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI