Visszatér a vénasszonyok nyara
2017. október 12. 10:49

Eső nem lesz, a legmagasabb hőmérséklet 23 fok is lehet csütörtökön – közölte a meteorológiai szolgálat.

Az ország déli részében lesz a legnaposabb idő, de máshol is kisüt legalább néhány órára a nap.

Számottevő csapadék sehol sem várható. A nyugati, délnyugati szél többfelé megélénkül, majd estétől a Dunántúl északi részén északnyugatira fordul, helyenként pedig megerősödik a szél.

A hőmérséklet délután általában 19 és 23 fok között alakul. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő.

hirado.hu - met.hu
Címkék:
megmondó
Az egyik esetben Vlagyimir Iljics Lenin elvtárs, a másik esetben a sikeres magyar tőzsdespekuláns, Soros György alakja emelkedik égi magaslatokba.
  • Szabad-e Dévénynél zsidózni?
    Az egykori SZDSZ-es hihetetlen éleslátással látja a láthatatlant, látja a szörnyűséget, hallja a hallhatatlant.
  • Vörös segély kell a szélsőségesnek
    A hungarofób figura a jelentős ajándékpénzből sem tudott önjáróvá válni, csak megélhetésieket tudott maga köré csődíteni.
  • Az SZDSZ ökológiai lábnyoma
    Szegény agrárszakértőnk és néprajztudósunk (meg a pártja) tavaly még ugyanilyen lelkesedéssel fogadta a Szegedi Megváltót.
  • A finom hazugság a legaljasabb
    Azokat a politikai bűnözőket, akik titokban utalt pénzekért együttműködnek az embercsempész bandákkal, kiszolgálják a migránsmaffia főkolomposait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI