Kirúgta sajtófőnökét az MSZP
2017. október 17. 22:23

Egy közlemény miatt tört ki újabb botrány az MSZP berkein belül.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben úgy fogalmaz: a kormány leváltását csak összefogással lehet megvalósítani, és ez sérült egy, a mai napon kiadott, “rossz stílusú” közlemény miatt.

Az a célunk, hogy az Orbán-kormányt leváltsuk, hogy igazságosabb Magyarországot teremtsünk. Ezt a célt szövetségben érhetjük el, szövetséget kötni pedig csak jóhiszeműen lehet. Ez a jóhiszeműség és bizalom sérült egy helyi vita kapcsán ma átgondolatlanul kiadott rossz stílusú közlemény miatt. Most a jövőt építjük, ezt múltbéli vélt vagy valós sérelmek miatt nem engedhetem kockáztatni. Ezért a felelőst a mai nappal felmentettem a munkavégzés alól.

Emlékezetes, az MSZP sajtófőnöke, Nyakó István közleményt adott ki a délután során Gréczy Zsolttal, a DK szóvivőjével kapcsolatban.

A közleményt alább, szó szerint közöljük:

“Reagálás Gréczy Zsolt feljelentésére: foglalkozzunk inkább Orbán leváltásával!

Ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására. Ám az MSZP ilyet soha nem tett.
Ha azonban Gréczy úr úgy érzi, hogy az ő szava nem elég, és bírói döntés kell arról, hogy soha nem járt a szekszárdi pincészetben, lelke rajta – a bíróság dönteni fog.”

hirado.hu
Címkék:
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI