BL: otthon ikszelt a Real, történelmi győzelem Lipcsében
2017. október 18. 00:24

Kassai Viktor szeme láttára lőtt hetet idegenben a Liverpool, Moszkvában szaladt bele egy nagy pofonba a Sevilla, a Manchester City nyerte a Napoli elleni rangadót. A Bajnokok Ligája 3. fordulójának keddi eredményei.

A H csoportban rendezték a Bajnokok Ligája 3. fordulójának egyik keddi rangadóját, a címvédő Real Madrid fogadta a Tottenhamet. Hazai helyzetekkel és egy Ronaldo-kapufával indult a találkozó, majd angol oldalon maradt el egy tizenegyes, hogy aztán egy öngóllal vezetést szerezzen a Spurs: Varane-ról pattant a labda saját kapujába. A félidő végét megnyomta a Madrid, Kroos pedig kiharcolt egy tizenegyest, amit a BL-gólrekorder Ronaldo értékesített.

A második játékrész eleje is a Realé volt, aztán az utolsó húsz percbe érve a Tottenhamnek volt két gólszerzési lehetősége, Navasnak kellett bravúrokat bemutatnia, az elsőnél, Llorente kísérleténél talán még a spanyol drukkerek is gólt láttak már. Lüktetett a meccs a lefújásig, viszont a végeredmény maradt 1-1, amivel a Tottenham lehet elégedettebb.

A csoport másik mérkőzésén sokáig érett a meglepetés, az APOEL Nicosia ugyanis gólnélküli első félidő után vezetést szerzett hazai pályán a Borussia Dortmund ellen. Sokratis aztán gyorsna felelt, de nem tudta behúzni a győzelmet a Dortmund nagy meglepetésre, így mindössze egy pontja van, csak jobb gólkülönbsége miatt előzi a ciprusi együttest. A magyar válogatott Sallai Roland a 72. percben állt be csereként, addigra már kialakult az 1-1-es végeredmény.

A többi pályán

Az E csoportban a Liverpool nagyon megszórta idegenben a Maribort Kassai Viktor szeme láttára, a magyar volt a találkozó játékvezetője. Az angolok a szezonban hadilábon állnak a helyzetek kihasználásával, most azonban 19 perc után 3-0-ra vezettek, végül meg sem álltak hétig. Salah és Firmino is duplázott, de betalált a 19 éves Alexander-Arnold is.

Történelmi ez a győzelem, angol csapat még nem nyert ekkora különbséggel idegenben a BL/BEK-ben.

A csoport másik meccse meglepetést hozott, a Szpartak Moszkva ugyanis 5-1-re kiütötte a Sevillát.

Az F csoportban is rangadó volt, az európai klubszezon két leggólerősebb csapata, a Manchester City és a Napoli csapott össze. Az angolok két gyors góllal bekezdtek, kiütés szaga volt a dolognak, de aztán a Napolinak volt nagy lehetősége, hogy szépítsen, de Mertens tizenegyesét védte Ederson. A 73. percben újabb büntetőt kaptak a vendégek, ezt Diawara már nem hagyta ki, viszont a City így is behúzta 2-1-gyel a mérkőzést.

Ugyanebben a négyesben a Shakthar Donyeck újabb fontos győzelmet aratott, a Feyenoord otthonában nyertek az ukránok. A vendégek az utolsó negyedórát tíz emberrel játszották már le Rakickij kiállítása miatt.

A G csoportban is volt egy magyar érdekeltségű mérkőzés, az RB Leipzig kapujéban ezúttal is a magyar válogatott Gulácsi Péter állt. A németk együttes szerzett vezetést, amire jött egy gyors válasz a Portótól. Ezután 3-1-re lépett el a Lipcse, de a szünet előtt felzárkózott egy gólra a Porto, nyílttá téve a meccset. A második félidőben aztán nem esett több gól, így a Leipzig megszerezte története első győzelmét egy európai kupa főtábláján.

A Monaco meglepetésre kikapott otthon, a Besiktas mindhárom pontot elvitte. A törökök egyébként három forduló után hibátlanok, és mivel a többiek szórták a pontokat rendesen, már most közel állnak a továbbjutáshoz.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 3. forduló

E csoport:

Maribor (szlovén)-FC Liverpool (angol) 0-7 (0-4)
gól: Firmino (4., 54.), Coutinho (13.), Salah (19., 40.), Oxlade-Chamberlain (86.), Alexander-Arnold (90.)

Szpartak Moszkva (orosz)-Sevilla (spanyol) 5-1 (1-1)
gól: Promes (18., 90.), Melgarejo (58.), Glusakov (67.), Adriano (74.), illetve Kjaer (31.)

Az állás: 1. FC Liverpool 5 pont (10-3), 2. Szpartak Moszkva 5 (7-3), 3. Sevilla 4, Maribor 1

F csoport:

Feyenoord (holland)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-2 (1-1)
gól: Berghuis (8.), illetve Bernard (24., 54.)
piros lap: Rakickij (75., Sahtar Donyeck)

Manchester City (angol)-SSC Napoli (olasz) 2-1 (2-0)
gól: Sterling (9.), Gabriel Jesus (13.), illetve Diawara (73., 11-esből)

Az állás: 1. Manchester City 9, 2. Sahtar Donyeck 6, 3. SSC Napoli 3, 4. Feyenoord 0

G csoport:

RB Leipzig (német)-FC Porto (portugál) 3-2 (3-2)
gól: Orban (8.), Forsberg (38.), Augustin (41.), illetve Aboubakar (18.), Marcano (44.)

AS Monaco (francia)-Besiktas (török) 1-2 (1-1)
gól: Falcao (30.), illetve Tosun (34., 54.)

Az állás: 1. Besiktas 9, 2. RB Leipzig 4, 3. FC Porto 3, 4. AS Monaco 1

H csoport:

Real Madrid (spanyol)-Tottenham Hotspur (angol) 1-1 (1-1)
gól: Ronaldo (42., 11-esből), illetve Varane (28., öngól)

APOEL (ciprusi)-Borussia Dortmund (német) 1-1 (0-0)
gól: Pote (62.), illetve Szokratisz (67.)

Az állás: 1. Tottenham Hotspur és Real Madrid 7 (7-2), 3. Borussia Dortmund 1 (3-7), 4. APOEL 1 (1-7)

 

 

sport24.hu
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó