Megkezdődött az EU-csúcs Brüsszelben
2017. október 19. 17:04

Megkezdődött az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója csütörtökön Brüsszelben, az ülés középpontjában az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséről szóló tárgyalások és a migrációs válság kérdései állnak.

A találkozó délutáni megnyitását követően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek az uniós vezetők, akiket ezután Jüri Ratas, az EU tanácsának soros elnökséget betöltő Észtország kormányfője tájékoztat az előző csúcsértekezleten elfogadott döntések végrehajtásának állásáról.

Az első munkaülésen a migráció külső dimenziójával, az Afrikából Európába tartó emberáradat fékezéséhez szükséges pénzügyi támogatásokkal, az unió biztonság- és védelempolitikájával, illetve a digitalizációval foglalkoznak majd a résztvevők.

Ezután munkavacsora következik, amelynek a külpolitikai kérdések lesznek a középpontjában, az előzetes tájékoztatás szerint elsősorban az észak-koreai, az iráni és a törökországi helyzetről lesz szó. Emmanuel Macron francia elnök a jövőbeli uniós szabadkereskedelmi megállapodásokról, Theresa May brit kormányfő pedig a Brexit-tárgyalások állásáról fog beszélni, megpróbálva meggyőzni kollégáit, hogy járuljanak hozzá másnap az egyeztetések második szakaszának megkezdéséhez.

Pénteken informális munkareggelit tartanak: a téma az a munkaterv lesz, melyet Donald Tusk, az állam-, illetve kormányfőkből álló Európai Tanács elnöke állított össze a következő két évre.

Az utolsó napirendi pont megtárgyalásán Theresa May már nem lesz jelen, csak a bennmaradó tagországok vezetői, akik ekkor döntik el, szerintük megfelelő ütemben haladnak-e az egyeztetések a brit kiválás legfőbb kérdéseiről - az ír-északír határellenőrzésről, a pénzügyi kötelezettségek rendezéséről és az állampolgárok jogairól - ahhoz, hogy továbbléphessenek az Egyesült Királyság és az EU jövőbeli kapcsolatának, kereskedelmi viszonyának kérdésére. A szakértők az eddigi nyilatkozatok alapján egyöntetűen úgy vélik, hogy ez most még nem fog megtörténni.

Jüri Ratas végezetül tájékoztatni fogja kollégáit a jelenleg Londonban működő, de költözni kényszerülő uniós ügynökségek új székhelyéről szóló vita állásáról.

Macron: az Európai Tanács kétnapos ülését az egység üzenete fogja jellemezni

Az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanácsnak egységet kell mutatnia a katalán kérdés tekintetében Madriddal és egységet az Egyesült Királyság uniós kilépéséről folytatott tárgyalásokban - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön Brüsszelben az Európai Unió csúcstalálkozója előtt.

Macron reményét fejezte ki, hogy az európai országok vezetői egy erős és védelmező Európa mellett kötelezik el magukat a csúcstalálkozó alkalmával.

A francia elnök reméli, hogy az EU-csúcson megerősítik az EU védelmét a migrációs nyomással és a biztonsági kockázatokkal szemben, valamint "előremutató megegyezéssel" megerősítik a szabadkereskedelmet biztosító intézkedéseket a munkavállalók és a fogyasztók érdekében.

May: ambiciózus tervekre van szükség a Brexit-tárgyalások felgyorsításához

Ambiciózus terveket kell kidolgozni az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozóján ahhoz, hogy sikerüljön előrelépni az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséről szóló tárgyalásokon - mondta a brit miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, röviddel az EU-csúcs kezdete előtt.

Rövid sajtótájékoztatóján Theresa May hangsúlyozta, az értekezleten át fogják tekinteni, hogy milyen "konkrét előrehaladás" történt a kiválási tárgyalásokon, és ambiciózus terveket vázolnak fel a következő hetekre.

Hozzátette, különösképpen az állampolgári jogok kölcsönös biztosításáról kell sürgősen megállapodásra jutni.

May ugyanakkor leszögezte: a kétnapos találkozónak nem a Brexit az egyetlen témája, egyebek mellett biztonság- és védelempolitikai kérdések, valamint a migráció és a terrorizmus ügye is napirenden lesz. Mint közölte, utóbbi két területen, valamint a többi közös kihívást illetően országa a kilépés után is szorosan együtt kíván működni az Európai Unióval.

Angela Merkel német kancellár arról számolt be az ülés előtt, hogy történt ugyan előrehaladás a brit kiválás feltételeiről szóló egyeztetéseken, de a második tárgyalási szakasz megkezdéséhez ez még nem elegendő, viszont van rá esély, hogy decemberben, a következő EU-csúcson sikerül továbblépni.

Merkel leszögezte, hogy tiszteletben kell tartani a britek akaratát, de reményét fejezte ki, hogy sikerül szoros kapcsolatot kialakítani a felek között.

Sajtóértekezletén a kancellár röviden a katalóniai helyzetet is érintette, és támogatásáról biztosította Madridot, illetve figyelmeztetett, hogy a konfliktust a spanyol alkotmány keretein belül kell rendezni.

Emellett hangsúlyozta: csökkenteni kell az Ankarának nyújtott uniós pénzügyi támogatást a törökországi "negatív belpolitikai fejlemények" miatt.

Mark Rutte holland kormányfő úgy vélekedett, hogy az Egyesült Királyságnak mindenekelőtt elő kell állnia egy világos javaslattal az EU-val szemben fennmaradó pénzügyi kötelezettségei rendezéséről, a továbblépés ez előtt nem lehetséges.

MTI
Címkék:
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI