Szél Bernadett szerint kis Svájc tudnánk lenni
2017. október 19. 23:05

Kormányra kerülése esetén a Lehet Más a Politika (LMP) tudásalapú társadalmat fog építeni, szemben Orbán Viktorral, aki munkaalapú társadalmat épít - hangoztatta az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Sopronban, sajtótájékoztatón.

Szél Bernadett kiemelte: a tudásalapú társadalommal "kis Svájc tudnánk lenni" Kelet-Közép-Európában; ehhez az innovációs és kutatás-fejlesztési szektort, valamint az oktatást kellene fejleszteni. Magyarországnak erre megvannak a lehetőségei - mondta.

A politikus szerint egész Európa felült arra a vonatra, amely "iszonyatosan gyorsan száguld az okos forradalom szárnyain". A választás tétje pedig az - folytatta -, hogy Magyarország be tud-e csatlakozni vagy végérvényesen lemarad, és egy olyan harmadik világ lesz az EU-n belül, ahol a munkavállalók nem tudnak megélni, ezért folyamatosan mennek el az országból.

Hozzátette: pártja száz költségvetési forintból huszat az oktatásra szeretne fordítani, az oktatás átalakítása lesz a legfontosabb feladat kormányra kerülésük esetén.

Beszélt arról is, hogy az innovációra és kutatásfejlesztésre jutó forrásokat bővíteni kell. Kifejtette: jelenleg egy, legfeljebb két forintot költ erre a kormány száz költségvetési forintból, "aminek jelentős részét el is lopják". Az LMP minimum három forintot adna támogatásként, és "senki a piszkos kezét nem tenné rá". Ezeknek a vállalkozásoknak gazdasági stabilitásra is szükségük van, ehhez az ipari innovációs parkok és az inkubátor szolgáltatások jelenlétét kell erősíteni - mondta.

A miniszterelnök-jelölt szerint Orbán Viktor a "múlt embere", az ő megközelítései felett eljárt az idő. Példaként hozta fel, hogy az autógyártást milliárdokkal támogatja a kormány, pedig kutatások szerint öt éven belül 40-60 százalékkal kevesebb dolgozót tudnak majd ezek a gyárak alkalmazni a robotizáció miatt. Azokat a támogatásokat, amelyeket három évnél hosszabb időre kaptak ezek a cégek, várhatóan nem tudják majd az ország javára fordítani. Erre az időszakra már most el kellene kezdeni a felkészülést - mondta.

Hozzátette: a kormány megadóztatja a megújuló energiát, pedig az a legjobb befektetés a jövőbe. Egy korábbi programjukban kimutatták, hogy sok munkahelyet lehetne teremteni, ha teret kapnának a megújuló energiák, amelyek ráadásul a szuverenitásunkat is biztosíthatnák, mert az ország igényét képesek lennének fedezni.

A Szél-terv alapvető üzenete, hogy Magyarország sokkal többre képes, mint amennyit jelenleg kihozunk belőle - fűzte hozzá.

MTI
Címkék:
  • Polgárverés – 12 éve
    Azt sem sikerült kideríteni, hogy a brüsszeli bürokrácia miért hunyta be a szemét, amikor látta, hogy európai uniós polgárokat vernek véresre.
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Orbán: Európa a nemzetek hazája
    Európa a nemzetek hazája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál tartott ünnepi beszédében. Úgy fogalmazott: akik az Európai Unióból európai birodalmat akarnak gyúrni, mind bevándorláspártiak.
  • A hétköznapok adta helytállás dicsősége
    Erich Lessing, Burghardt Ferenc, Fényes Tamás, Tóth László, Horling Róbert, Munk Tamás és Mező Sándor felbecsülhetetlen értékű kortörténeti felvételei az MTVA archívumának válogatásában.
  • A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt
    A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a budapesti Széna téri '56-os emlékműnél tartott megemlékezésen.
MTI Hírfelhasználó