Babis elutasítja az EU integráció elmélyítését
2017. október 20. 00:28

Andrej Babis, a hétvégi cseh képviselőházi választások esélyesének tartott ANO mozgalom elnöke a csütörtöki televíziós vitában elutasította az európai integráció elmélyítését és az euró bevezetését Csehországban.

"Nem akarok további integrációt, nem akarok eurót" - jelentette ki Babis abban a vitában, amelyet a választások előestéjén közvetített a Nova kereskedelmi televízió. "Az euró bevezetése nem előnyös sem az állam, sem a társadalom számára" - vélekedett a politikus. Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak alapvető reformokra van szüksége.

Babis leszögezte: szükség van arra, hogy "az EU-ban a kormányfőknek és az államfőknek legyen döntő befolyása", és "ne a brüsszeli hivatalnokoknak". "Meggyőződésem, hogy az eddiginél aktívabbnak és kezdeményezőnek kell lennünk" - tette hozzá Babis, aki a felmérések szerint a kormányfői bársonyszék legnagyobb esélyese.

Lubomír Zaorálek, Andrej Babis vitapartnere, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) kormányfőjelöltje szintén az EU megváltoztatásának a szükségességéről beszélt. Zaorálek szerint a legfontosabb teendő jelenleg az, hogy "eltüntessük az Európai Unió keleti és nyugati fele közti árkot". Úgy vélte: nem szabad megengedni, hogy az EU új, közép-kelet európai tagállamai "másodhegedűsek" legyenek Európában. "Nem akarunk az EU szemétkosara lenni" - jegyezte meg az Európa nyugati és keleti felében azonos csomagolásban, de eltérő összetételben forgalmazott élelmiszerekkel összefüggésben.

Kérdésre válaszolva - támogatnának-e egy népszavazást Csehország kilépéséről az EU-ból - sem Babis, sem Zaorálek nem nyilatkoztak világosan. "Nem tartom jónak, hogy ilyen komoly kérdésekről gyakran legyenek népszavazások" - jegyezte meg Zaorálek.

Mindkét politikus bírálta Brüsszel politikáját migrációs ügyekben, és elutasította a migránsok kvóták szerinti kötelező elosztását.

Andrej Babis nem zárta ki, hogy mozgalma választási győzelme esetén hajlandó lenne újra kormánykoalícióra lépni a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD). Lubomír Zaorálek viszont úgy nyilatkozott: ez attól függ, hogyan oldja meg az ANO azt a problémát, hogy elnöke, Babis ellen büntetőeljárás folyik az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával.

Csehországban pénteken és szombaton tartanak képviselőházi választást, amelynek legnagyobb esélyese az ANO mozgalom. A választásokon induló nagyobb támogatottságnak örvendő pártok többsége a kampányban azt állította, hogy elutasítja az együttműködést Andrej Babissal, aki nyíltan hangoztatja, hogy miniszterelnök szeretne lenni. A prágai sajtó szerint nehéz kormányalakítási tárgyalásokra kell számítani.

MTI
Címkék:
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI