Október 23. - méltó és békés megemlékezésre készülünk
2017. október 20. 11:13

Méltó és békés megemlékezésre készülünk október 23-án - közölte Kara Ákos, az operatív törzs vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára felidézte: a programok már október 22-én, vasárnap délután megkezdődnek a műegyetemi megemlékezésekkel. Innen délután fél 5-kor indul a hagyományos fáklyás menet a Bem térre, ahol szintén megemlékezést tartanak.

Emellett már vasárnap este, majd hétfő este is több helyen - köztük a Műegyetem épületén - fényfestés lesz.

Az ünnepnapon, hétfő reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren folytatódnak a programok, ott ünnepélyesen felvonják Magyarország lobogóját. A nyitott parlamenti program keretében ingyenesen megtekinthető lesz a főlépcső, a Kupolacsarnok, valamint a Szent Korona. Az államtitkár hozzátette: ehhez a programhoz előzetes regisztráció sem szükséges, de a látogatóknak biztonsági átvizsgálással, valamint - az eddigi tapasztalatok alapján - sorban állással is számolniuk kell.

Az ünnep kiemelt rendezvényén, a Terror Háza Múzeumnál délután 3 órakor kezdődő ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Délután 5 órától a Millenáris parkban pedig a Szabadságkoncertre várják az ünneplőket.

Kara Ákos kiemelte, ahogy 1956-ban, most is igaz: "nekünk, magyaroknak mindig meg kellett küzdenünk szabadságunkért és igazunkért".

Elmondta: az országban és a külhoni magyarság körében is sok helyen készülnek ünnepi programokkal. A fővárosban a központi programok lebonyolítására a korábban meghirdetetteknek megfelelően készülnek. A rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs a budapesti rendezvényekkel kapcsolatos biztosítási tervet elfogadta, október 23-án reggel 7 órától egész nap végzi munkáját - közölte az NFM államtitkára.

Markó Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Rendészeti Főigazgatósága közrendvédelmi főosztályának osztályvezetője azt mondta: a rendőrség az október 23-ai ünnephez kapcsolódóan országszerte csaknem 600 rendezvény (köztük állami, önkormányzati, kulturális események) nyugodt, békés megtartását segíti. Feladatuk a közrend és a közbiztonság fenntartása, a résztvevők biztonságának, testi épségének megóvása, az esetleges jogsértések megelőzése - tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy a nemzeti ünnepi rendezvényeket szándékosan megzavarók ellen határozottan lépnek fel.

Az ORFK osztályvezetője elmondta: rendőrségi szolgálati járművekkel készülnek arra, hogy megelőzzenek egy esetleges tömegbe hajtást, hogy útzárat is kihelyeznek-e, arról még nem született döntés.

Markó Attila kifejtette: a rendőrség a Terrorelhárítási Központtal közösen elvégezte a kockázatelemzéseket, elkészítették a biztosítási terveket, ezekben részletezve az egyes rendezvényeken szükséges erőket, eszközöket, módszereket. Az ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolítására a budapesti és a megyei főkapitányságokon is külön törzsek fognak működni, amelyek feladata, hogy a beérkező információkat elemezzék, értékeljék és szükség esetén módosítsák a terveket.

Bonta Imre, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési főosztályának vezetője elmondta: az ünnepi hosszú hétvége időjárási szempontból két részre bontható. Szombaton és vasárnap a nap első felében folytatódik a nyugodt, száraz, enyhe idő. Vasárnap délután viszont nyugat felől hidegfront éri el térségünket. Ennek nyomán előbb a Dunántúlon, majd az ország középső és keleti részein is egyre többfelé várható eső.

A meteorológus azt mondta: a várható időjárás a "szabadtéri rendezvények szempontjából nem mondható kedvezőnek". Borús lesz az ég, s erős, a Dunántúlon viharos széllökésekre is számítani kell. Emellett több helyen folyamatos, tartós eső is várható. Október 23-án a maximumhőmérséklet is már csak 10 Celsius-fok körül alakul.

MTI
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó