Szabadlábra helyezték Alekszej Navalnijt
2017. október 22. 13:07

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust vasárnap szabadlábra helyezték, miután letöltötte húsznapos elzárását – jelentette az Interfax orosz hírügynökség az ügyet ismerő forrásra hivatkozva. Szabadulását az ellenzéki politikus később Instagram-üzenetben megerősítette, hozzátéve, hogy kész ismét dolgozni.

Navalnijt szeptember 29-én vették őrizetbe otthona előtt, majd október 2-án ítélték húsznapos elzárásra, amelyet a gyülekezések és tüntetések szervezésére vonatkozó orosz törvények ismételt megsértése miatt szabtak ki rá – írja az MTI. A vádak szerint Nyizsnyij Novgorodban szervezett ellenzéki megmozdulást a hatóságok engedélye nélkül. Meghallgatásán az ellenzéki aktivista nem vallotta bűnösnek magát, és hangoztatta, hogy az eljárás politikai tevékenysége miatt indult ellene.

Navalnij az idén két tízezreket megmozgató országos korrupcióellenes tüntetést kezdeményezett, ami miatt már két ízben is elzárásra ítélték. Az ellenzéki vezető 80 városban hívta utcára az oroszokat. A jövő márciusi elnökválasztással kapcsolatban Vlagyimir Putyin kihívójaként pozicionálja magát, annak ellenére is, hogy az orosz Központi Választási Bizottság közölte: hatályos felfüggesztett börtönbüntetése és meghosszabbított büntetés-végrehajtási próbaideje miatt nem indulhat a választáson.

MTI
Címkék:
megmondó
Ám nem bőr feszül az ábrázatukon, ezért még évekig húzni fogják a busás adófizetői javadalmazást.
  • Liberál über alles
    Ezek a hétpróbás világharcosok hisztérikusan reagálnak mindenre, ami kritikus, ami állítólag az érdekeiket sérti.
  • Kriminalizálják az ellenvéleményen lévőket
    Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI