A betontömbök nem rettentik el a merénylőket
2017. november 15. 09:26

Három hét múlva megkezdődik az advent. Hosszú időn át az önfeledt örömteli várakozást jelentette ez a karácsonyig tartó négyhetes időszak, de tavaly mintha megváltozott volna, amikor egy iszlamista merénylő a tömegbe hajtott a berlini adventi vásáron. Idén hatalmas a biztonsági készültség.

Karácsony előtt több olyan motiváció lehet, ami vonzó terroristák számára. Kulturális üzenete is lehet egy támadásnak, de a legfontosabb az alkalom megragadása számukra, hisz ilyenkor sok védtelen ember tartózkodik egy helyen – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 Szemtől szembe című műsorában.

Éppen ezért a dpa német hírügynökség összefoglalója szerint Berlinben és Hamburgban betontömbökkel védekeznek, Frankfurtban ideiglenes rendőrségi állomás is kitelepül az ottani vásárba, Kölnben pedig külön rendőrségi kiképzésen vesz részt a biztonsági személyzet.

A szakértő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az emberek alapvetően nem szeretik, ha túl sok betontömb, rendőr, katona és páncélautó van körülöttük, ám a jelenlegi helyzetben ez inkább erősíti a biztonságérzetet. A biztonsági szint egyébként pont olyan intézkedésektől erősödik, amelyeket nem lehet látni, ezért látható és megnyugtató védelmi erőt kell a helyszínre vinni – jegyezte meg.

Nehéz őket elrettenteni

Mivel a terroristáknak más a logikája, mint az átlagembernek, ezért nagyon nehéz őket elrettenteni az ilyen látszólagos lépésekkel. Az elrettentés lényege ugyanis az, hogy olyan következményt helyeznek kilátásba egy cselekmény elkövetéséért, ami miatt a merénylőnek nem éri meg annak végrehajtása. A bűnözők számára nem a büntetés erőssége – például a halál –, hanem a lebukás valószínűsége a legnagyobb elrettentés – fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy a komoly biztonsági intézkedések elterelhetik-e a terroristákat a nagyobb célpontokról kisebbek, kevésbé biztosítottak felé, Gyarmati István úgy válaszolt: nagyon nehéz eltéríteni a merénylőket, mert „jó okuk van”, hogy azt a helyszínt választották és valószínűleg parancsba is kapták az elkövetést. Ezért mindenképp megpróbálják, mert „az is nagyobb hírértékű, ha megpróbálnak bejutni a karácsonyi vásárba, de lelövik őket, mintha nem csinálnak semmit”.

Fel kell készülnünk

A hazai karácsonyi vásárokkal kapcsolatban azt mondta: egy budapesti merényletnek kisebb a hírértéke, mint egy párizsinak, de ha a terroristák azt látják, hogy a magyar fővárosban könnyebb elkövetni egy támadást, akkor ide fognak jönni. Ezért nem szabad megnyugodni, úgy kell készülni, mintha magas lenne a terrorkészültség – húzta alá.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • Polgárverés – 12 éve
    Azt sem sikerült kideríteni, hogy a brüsszeli bürokrácia miért hunyta be a szemét, amikor látta, hogy európai uniós polgárokat vernek véresre.
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Orbán: Európa a nemzetek hazája
    Európa a nemzetek hazája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál tartott ünnepi beszédében. Úgy fogalmazott: akik az Európai Unióból európai birodalmat akarnak gyúrni, mind bevándorláspártiak.
  • A hétköznapok adta helytállás dicsősége
    Erich Lessing, Burghardt Ferenc, Fényes Tamás, Tóth László, Horling Róbert, Munk Tamás és Mező Sándor felbecsülhetetlen értékű kortörténeti felvételei az MTVA archívumának válogatásában.
  • A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt
    A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a budapesti Széna téri '56-os emlékműnél tartott megemlékezésen.
MTI Hírfelhasználó