Szent Márton-díjban kapott a Rákóczi Szövetség elnöke
2017. november 17. 21:56

Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke kapta idén a Szent Márton-díjat, amelyet péntek este adtak át a Pannonhalmi Főapátságban.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát méltatásában azt mondta, hogy Halzl József elévülhetetlen érdemeket szerzett a határon túli magyarság szolgálatában.

A díjat a főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok 2001-ben alapította. Olyan személyiségnek adományozzák Szent Márton napja alkalmából, aki az előző évben, években a legtöbbet tette a valamikori Pannónia területén lévő kulturális és turisztikai, valamint térségfejlesztő programok megvalósításáért, hozzájárulva ezzel a nemzeti örökség és a kulturális értékek megismertetéséhez és megőrzéséhez.

Várszegi Asztrik úgy fogalmazott, Halzl József a mérnöki munkája során is mindig azt tekintette sikernek, aminek kézzelfogható és hatékony eredménye volt. Talán ez a szemlélet is segítette és segíti a Rákóczi Szövetségben, hogy "ne a beszéd, hanem a tettek számítsanak" - fűzte hozzá.

A főapát a díjazottat méltatva kiemelte, hogy a gyakorlat, a szervezés mestere, de szellemi és lelki vonásai is figyelmet érdemelnek. A 2006-ban kiadott 1956-os naplója egy "lelkében és szellemében jól megalapozott fiatalember tanúságtétele életről, magyarságról, szabadságról" - mondta.

Várszegi Asztrik felidézte: a Pannonhalmi Főapátság a Rákóczi Szövetséggel közösen tizenhét éve rendezi meg a Cultura Nostra versenyt. A magyar történelem egy-egy fejezetének mélyebb megismerésére Kárpát-medencei középiskolásoknak meghirdetett vetélkedő évről évre mintegy ezer magyarországi és határon túli diákot mozgat meg - tette hozzá.

A Rákóczi Szövetség célja, hogy minél több magyarországi és külhoni diák találkozhasson egymással. Ezt szolgálja diákutaztatási programjuk, amelynek keretében évente csaknem tízezer Kárpát-medencei középiskolás utazhat a nemzeti ünnepekhez kapcsolódóan. 2004 óta a Felvidéken iskolai beiratkozási programot valósítanak meg, hogy minél több magyarul beszélő gyereket írassanak szülei magyar nyelvű iskolába. Ez a programjuk az utóbbi években kiterjedt a Partiumra és a Délvidék szórványvidékeire is - zárta a méltatást a főapát.

Szent Mártonról szóló ünnepi beszédében Várszegi Asztrik úgy fogalmazott, Szent Márton ma is időszerű, mert a szegények, kiszolgáltatottak sokasága és valósága mindannyiunk számára kihívás. Szólt arról, hogy Ferenc pápa november 19-én az egyházi év utolsó előtti vasárnapját a szegények világnapjának nyilvánítja, felhívva minden jóakaratú ember figyelmét arra: fokozottabban figyeljenek a szomszédságukban élő szegényekre és tettekben is megnyilvánuló módon törődjenek velük.

Ferenc pápa nem alibi cselekedeteket akar, hanem azt kéri, az "osztás életstílusát, az osztás életkultúráját" alakítsuk ki - fogalmazott Várszegi Asztrik, hozzátéve: Szent Márton kettévágott katonaköpenyében mindezek benne vannak. "Csak a másokért élő, másokat is szolgáló tevékenység hordoz mind az egyén, mind a köz számára békét, reménytelibb holnapot, teremt mindennapi kenyeret, emberhez méltó életkörülményeket" - hangoztatta a főapát.

Az ünnepségen részt vett Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnöke, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója és Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója is.

 

DKRCS20171117010

Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke (b) átveszi a Szent Márton-díjat Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttól, Simon Attilától, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatójától (j2) és Haál Gábortól, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatójától (j) a Pannonhalmi Főapátságban 2017. november 17-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba
   

MTI
Címkék:
megmondó
Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI