Előzetes egyezség az ukrajnai lengyel tömegsírokról
2017. november 17. 23:53

Előzetes egyezségre jutottak a lengyel és az ukrán elnök Krakkóban tárgyaló tanácsadói a második világháborús ukrajnai lengyel tömegsírok feltárását illetően, mely téma az utóbbi napokban némi feszültséget keltett a két ország kapcsolataiban - derült ki a lengyel államfői hivatal pénteki közleményéből.

A lengyel-ukrán államfői tanácsadói bizottság összehívását múlt héten kezdeményezte Petro Porosenko ukrán elnök, miután feszültebbé vált a lengyel-ukrán viszony, egyebek között a második világháborús ukrajnai lengyel tömegsírok akadozó feltárása, majd a Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter által bejelentett, egyes ukrán tisztségviselők lengyelországi beutazását tiltó "fekete lista" miatt.

A lengyel elnöki hivatal közleménye szerint Krzyszof Szczerski, a lengyel államfő kabinetfőnöke és külügyi államtitkára és Kosztyantin Jeliszejev, az ukrán államfő külpolitikai tanácsadója megállapodtak abban, hogy meg kell szüntetni azt a tilalmat, mely akadályozza a lengyel tömegsírok feltárását Ukrajna területén, és e munkálatokat fel kell újítani. Ennek érdekében javasolni fogják a két ország kormányának, hogy a témáról a közeljövőben Piotr Glinski lengyel miniszterlenök-helyettes és kulturális miniszter és Pavlo Rozenko ukrán kormányfőhelyettes egyeztessen.    

Szczerski és Jeliszejev tárgyalását a közlemény "konstruktívnak" minősíti, a két tanácsadó rögzítette, hogy Varsó és Kijev eltökéltek a két országot összekötő stratégiai partnerség megerősítésére. Az ukrán és a lengyel államfő tavaly írt alá stratégiai partnerségi nyilatkozatot. Bartosz Cichocki lengyel külügyminiszter-helyettes múlt héten úgy találta, hogy Kijevnek az ukrajnai lengyel tömegsírok feltárását megakadályozó döntései megkérdőjelezik ezt a dokumentumot.

A közleményből kiderült továbbá, hogy decemberben mégis sor kerülne Andrzej Duda ukrajnai útjára, melynek megvalósítását a feszültebbé vált viszony fényében megkérdőjelezte Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter. Maga a lengyel elnök is egy múlt heti interjúban elmondta, hogy hivatala mérlegeli, sor kerüljön-e a látogatásra. A két tanácsadó pénteken a munkalátogatás előkészületeiről egyeztetett.

Szczerski és Jeliszejev tájékoztatták egymást a Keleti Partnerség november 24-én esedékes brüsszeli csúcstalálkozójával kapcsolatos elvárásaikról is.

Kijev áprilisban leállította az ukrajnai lengyel tömegsírok feltárását, amely a lengyel és az ukrán nemzeti emlékezet intézetének együttműködése keretében zajlik. Többek között az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által 1943 nyarán elkövetett, több mint százezer lengyel áldozattal járó volhíniai (Voliny) mészárlás áldozatainak sírjait tárnák fel.

MTI
Címkék:
megmondó
Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI