Patriot rakétavédelmi rendszereket vesz Lengyelország
2017. november 18. 08:56

Az Egyesült Államok 10,5 milliárd dollár értékben ad el Patriot rakétavédelmi rendszereket Lengyelországnak.

A Pentagon bejelentése szerint az eladást pénteken hagyta jóvá a külügyminisztérium.

Antoni Macierewicz lengyel védelmi miniszter már márciusban jelezte, hogy Varsó várhatóan aláírja a megállapodást a védelmi iparra szakosodott Raytheonnal a rakétavédelmi rendszerek vásárlásáról. Varsó elfogó rakétákat, robotrepülőgépeket, rövid hatótávolságú taktikai ballisztikus rakétákat vesz.

A megállapodásban szerepelnek a legkorszerűbb továbbfejlesztett Patriot fegyverrendszerek (PAC-3), radarok, lövegek, szállítóeszközök, karbantartási felszerelések, tartalék-alkatrészek és szoftverek.

A Pentagon közlése szerint a két szakaszban lebonyolítandó üzletkötés lehetővé teszi majd Lengyelországnak, hogy olyan NATO-szövetségeseivel együtt vehessen részt légi és rakétavédelmi hadgyakorlatokon, mint Hollandia, Németország, Spanyolország és Görögország, amelyeknek szintén Patriot rakétarendszereik vannak.

A fegyvereladást az amerikai külügyminisztérium engedélye után - mivel kifejezetten fejlett haditechnológiáról van szó - még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.

Az Egyesült Államok Klaus Iohannis román elnök júliusi washingtoni látogatásakor Romániával is megállapodott Patriot-rendszerek eladásáról. Bukarest 3,9 milliárd dollárért szerez be rakétavédelmi rendszereket.

MTI
Címkék:
megmondó
Az egyik esetben Vlagyimir Iljics Lenin elvtárs, a másik esetben a sikeres magyar tőzsdespekuláns, Soros György alakja emelkedik égi magaslatokba.
  • Szabad-e Dévénynél zsidózni?
    Az egykori SZDSZ-es hihetetlen éleslátással látja a láthatatlant, látja a szörnyűséget, hallja a hallhatatlant.
  • Vörös segély kell a szélsőségesnek
    A hungarofób figura a jelentős ajándékpénzből sem tudott önjáróvá válni, csak megélhetésieket tudott maga köré csődíteni.
  • Az SZDSZ ökológiai lábnyoma
    Szegény agrárszakértőnk és néprajztudósunk (meg a pártja) tavaly még ugyanilyen lelkesedéssel fogadta a Szegedi Megváltót.
  • A finom hazugság a legaljasabb
    Azokat a politikai bűnözőket, akik titokban utalt pénzekért együttműködnek az embercsempész bandákkal, kiszolgálják a migránsmaffia főkolomposait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI