Megszólalt végre Martin Schulz is
2017. november 20. 21:34

A német szociáldemokraták nem tartanak az előrehozott választásoktól

Továbbra sem hajlandóak a német szociáldemokraták (SPD) a kormányzás folytatására a CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel, és nem tartanak az előrehozott választásoktól - jelentette be Martin Schulz pártelnök hétfőn Berlinben.

Hangsúlyozta: fontos, hogy a választók "újraértékelhessék a helyzetet" a CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek koalíciós egyeztetésének kudarca után.

Előzőleg az SPD elnöksége egyhangúlag megerősítette, hogy nem folytatják a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU-val.

Martin Schulz kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy támogatnának-e egy CDU/CSU-s kisebbségi kormányt, mint mondta, az alkotmány szabályai szerint Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöknek kell döntenie a következő lépésről.

Megjegyezte: a szociáldemokraták szerint az előrehozott választás lenne a legjobb megoldás.

Arra sem adott egyértelmű választ, hogy vállalná-e a ismét kancellárjelölti tisztséget, ha valóban újabb szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást tartanának. Azt mondta, hogy pártelnökként neki kell javasolnia kancellárjelöltet. Hozzátette, az SPD decemberi kongresszusán újra elindul a pártelnöki tisztségért.

Az SPD a szeptemberi Bundestag-választáson a második világháború utáni története legrosszabb eredményével, 20,5 százalékkal végzett. A párt vezetőinek értelmezése szerint az eredmény azt jelenti, hogy a választók nemet mondtak a nagykoalícióra, a CDU/CSU és az SPD közös kormányára, ezért a német szociáldemokratáknak a következő négy évben ellenzékben kell szolgálniuk a hazájukat, és meg kell újítaniuk pártjukat.

A CDU/CSU, az FDP és a Zöldek egyeztetése a kormányzati együttműködésről több mint négy hétig folytatott tárgyalás után, hétfő hajnalban fulladt kudarcba, mert az FDP kiszállt a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló előzetes egyeztetési folyamatból, arra hivatkozva, hogy nem volt elég bizalom és közös pont a négy párt között.

MTI
Címkék:
  • Permanens forradalom
    Hát igen, vannak Nagy Idők és vannak nagy pillanatok. És adjunk hálát a Sorsnak, hogy ismét részesei lehetünk.
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
MTI Hírfelhasználó