Varsó az uniós bíróság előtt is megvédi álláspontját
2017. december 7. 14:35

A kötelező menekültátirányítási kvóta ügyében Lengyelország az uniós bíróság előtt is kész megvédeni álláspontját - reagált Konrad Szymanski uniós ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes a Varsót is érintő csütörtöki brüsszeli döntésre.

Szymanski a PAP hírügynökségnek nyilatkozva kommentálta azt, hogy az Európai Bizottság csütörtökön a harmadik, bírósági szakaszba léptette a menekültkvóta elutasítása miatt Budapest és Prága mellett Varsóval szemben is megindított kötelezettségszegési eljárást.

"Lengyelország kész arra, hogy álláspontját az Európai Unió Bírósága előtt megvédje" - szögezte le Szymanski, hangsúlyozva: senki sem vállalhatja át a lengyel kormány azon kötelességét, hogy megőrizze az ország közbiztonságát.

Közölte, hogy Lengyelország azután fejti ki álláspontját részletesen az új brüsszeli döntésről, miután hivatalosan átvette azt.

Az uniós eljárás tárgyát képező, 2015-ben megszavazott egyszeri menekültelosztási kvótáról Szymanski elmondta: az erre vonatkozó döntés mai távlatból egyértelműen hibásnak látszik, a menekültátirányítás "semmilyen problémát nem oldott meg, viszont továbbra is az Európai Unión belüli súlyos válság gerjesztője".

A kvótáról az Európai Unió Tanácsa szavazattöbbséggel döntött, "megszegve a konszenzus kultúráját, leszavazva a tagállamok egy csoportját a szuverenitás olyan kulcskérdésében, mint amilyen a határellenőrzés és a migráció" - állapította meg a lengyel diplomata.

Szymanski arra is rámutatott, hogy a kvótát az ezt vállaló uniós tagállamok csupán mintegy 30 százalékban teljesítették. Arra hívta fel az uniós partnereket, hogy az Európába irányuló migráció megállítását célzó "hatékony eszközökre" összpontosítsanak.

A politikus elhatárolódott a 2015-es kvóta mellett szavazó előző lengyel kormánytól, úgy vélve, hogy Ewa Kopacz kabinetjének "opportunista beleegyezése hibás precedenst teremtett" az uniós menekültátirányítási politikában.

MTI
Címkék:
megmondó
Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI