Fazekas: a szakképzésen is múlik a versenyképesség
2017. december 11. 13:59

A magyar mezőgazdaság versenyképessége nagy mértékben függ az ágazatban dolgozók szakképzettségétől, a szakemberhiány megoldásától, és az oktatás minőségétől - hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter hétfőn Nagykátán, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közötti megállapodás aláírásán.

Fazekas Sándor a Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskolában elmondta, olyan összefogást erősítettek most meg a májusban kötött partnerségi keretmegállapodás után, amelynek célja, hogy a gyakorlatorientált iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli középfokú agrárszakképzés növelje a térségben működő agrár-, és élelmiszergazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezetek versenyképességét és népességmegtartó erejét.

A miniszter szerint fontos a konkrét együttműködés a cégekkel, a kamarával, a gazdaszervezetekkel és a termelőkkel azért, hogy a beiskolázási mutatók javuljanak és korszerű gyakorlati képzésben részesüljenek a diákok.

Hozzátette, a képzések fejlesztésére már történtek lépések, ezek közül az egyik legfontosabb az elfogadott Tessedik Sámuel agrárszakképzési koncepció, amely megújítja az agrárszakképzés rendszerét és fejleszti a duális képzést. Az érdeklődést az is mutatja, hogy a mezőgazdasági gépész képzésre jelentkezők száma 2013 óta megduplázódott, 1200-ról 2500-ra - fűzte hozzá a tárcavezető.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy az elmúlt négy évben a nemzetgazdaság húzóágazata a mezőgazdaság volt. Közölte, 2016-ban 2,2 százalékos volt a nemzetgazdaság növekedése és ennek egyötödét a magyar mezőgazdaság adta. Hozzátette, hogy az agrárexport is jól szerepel, 2012 óta 8 milliárd euró felett áll.

Az államtitkár kitért arra, hogy a Környezet és energia operatív programból (Keop) 240 millió forint támogatásban részesül a nagykátai Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola, a pénzt az épületek energetikai fejlesztésére, hőszigetelésre, nyílászárók cseréjére fordítják. Hozzátette, reményei szerint a fejlesztések folytatódnak, és a régi kollégiumot is felújítják.

Velkei József, a NAK Pest megyei elnöke arról beszélt, hogy a kamara, a kormánnyal kötött stratégiai megállapodása szerint, jelentős szerepet és felelősséget kapott a szakképzésben, amelyeknek eleget is tett. Hozzátette, a mostani partnerségi megállapodás lehetőséget nyújt arra, hogy Pest megyében a kamara megállapodást kössön az iskolákkal és ehhez csatlakozhatnak a gazdálkodók, az agrárvállalkozások, az önkormányzatok, a nemzeti parkok, az erdőgazdaságok, a szakmaközi és szakmai szervezetek is, hogy közelebb kerüljön a gazdaság szereplőihez a szakképzés. Így javaslataik alapján kezdeményezik a képzési jegyzék korszerűsítését, a szakmai- és vizsgakövetelmények módosítását a mezőgazdasághoz, illetve az élelmiszeriparhoz tartozó 80 szakmakörben - fűzte hozzá.

MTI
Címkék:
megmondó
Világossá vált, hogy a rasszizmus ellen oly bőszen hisztériázó uniós vezéralakok egy bizonyos rasszizmus fölött szemet hunynak.
  • A demokrácia torzszülöttje
    Maga Medgyessy nevezte puccsistáknak megbuktatóit szinte percekkel leváltása előtt egyes tévéadásban. Ezt még el tudta érni miniszterelnökként.
  • Európa elesett, reconquista harc következik
    Ha valaki nagy nyilvánosság előtt közzéteszi másságát, például azt, hogy ő se nem férfi, se nem nő, azt valóságos hősként ünneplik.
  • Jézus célkeresztben
    Jézus ellen ugyanolyan gyűlölködés folyik, mint két évezrede, amikor Pilátust belerántották a bűnbe a római gyarmat helyi lakosai.
  • Kétfrontos harc Európa megvédéséért
    Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI