Észak-Afrika irányába indulnak el a terroristák
2017. december 12. 10:33

Az Iszlám Állam terrorszervezet Líbiába, a Száhel övezetbe és a Szahara térségébe csoportosítja át egységeit és tervez ismét erőre kapni – közölte Abdel-Kader Messzahel algériai külügyminiszter.

A tárcavezető egy Oránban tartott hétfői fórumon, amely a terrorizmus elleni harc Afrikai vetületével foglalkozott, hangsúlyozta: „az Iszlám Állam felszólítást intézett követőihez, hogy induljanak Líbiába, a Száhel övezetbe és a Szahara térségébe”. Hozzáfűzte: a rendelkezésre álló információk között van olyan értesülésük is, hogy a külföldi dzsihadistákat is áttelepítik.

A terroristák egységei átszerveződnek, forrásokat gyűjtenek, s újabb kellő ideológiai és katonai felkészítést kapott harcosok toborzására készülnek, akik majd nagyobb hozzáértéssel látnak neki az interneten és a közösségi hálókon végzett tevékenységükhöz – mondta Messzahel.

Szmail Sergi, az Afrikai Unió (AU) békéért és biztonságért felelős biztosa vasárnap közölte, hogy a Közel-Keleten az Iszlám Állam soraiban harcolt mintegy 6000 afrikai szélsőséges készül visszatérni hazájába, miután a terrorszervezet vereséget szenvedett Irakban és Szíriában.

Az Oránban tartott fórumot Az AU és Algéria közösen szervezte, s azon számos tekintélyes szervezet vett részt, a többi között az Interpol, és az afrikai rendőrségi együttműködési szervezet, az Afripol is.

MTI
Címkék:
megmondó
Világossá vált, hogy a rasszizmus ellen oly bőszen hisztériázó uniós vezéralakok egy bizonyos rasszizmus fölött szemet hunynak.
  • A demokrácia torzszülöttje
    Maga Medgyessy nevezte puccsistáknak megbuktatóit szinte percekkel leváltása előtt egyes tévéadásban. Ezt még el tudta érni miniszterelnökként.
  • Európa elesett, reconquista harc következik
    Ha valaki nagy nyilvánosság előtt közzéteszi másságát, például azt, hogy ő se nem férfi, se nem nő, azt valóságos hősként ünneplik.
  • Jézus célkeresztben
    Jézus ellen ugyanolyan gyűlölködés folyik, mint két évezrede, amikor Pilátust belerántották a bűnbe a római gyarmat helyi lakosai.
  • Kétfrontos harc Európa megvédéséért
    Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI