Elindult a HAMM program a magyar menzákon
2017. december 12. 13:59

A piac három meghatározó szereplőjének összefogásával elindult a Hazai Alapanyagok a Magyar Menzán Program (HAMM) - közölte a Hungast csoport az MTI-vel.

A program eredményeként a 2017/2018-as tanévtől hangsúlyosabban jelennek meg a magyar gyártók termékei az ételek hozzávalói között. A cégcsoport elsőként az Univerrel és Gyermelyi Zrt-vel kötött stratégiai megállapodást, és további gyártókkal tárgyal a csatlakozásról.

Páger Zsolt, a Hungast üzletfejlesztési igazgatója szerint a naponta 11 megyében, mintegy 700 tálalási helyen 180 ezer fogyasztót ellátó közétkeztető cégcsoport számára alapvető fontosságú, hogy a magyar beszállítókat, termékeiket és alapanyagaikat receptúráiban felhasználja és népszerűsítse fogyasztói, intézményi partnerei körében. Fontosnak tartják, hogy fogyasztóik (kiemelten a gyermekek) megismerjék a magyar alapanyagok választékát, és tudatában legyenek az egészséges élelmiszerek egészséges életmódot támogató összetevőinek.

Katona Péter, az Univer értékesítési igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy az Univer számára a kereskedelmi vendéglátás és a közétkeztetés kiemelten fontos, hiszen forgalmának 20 százalékát adja a gasztroszektor. Bokros Gábor, a Gyermelyi Zrt. marketing igazgatóhelyettese szerint a cégnek azért is jó a mostani megállapodás, mert tésztaforgalmuk 30 százalékát a közétkeztető és vendéglátó cégeknek szánt termékek teszik ki.

A Hungast csoport az MTI érdeklődésére közölte: a program önkéntes vállalás cégcsoport részéről, nem tartalmaz állami finanszírozást. Korábban is a magyar alapanyagok beszerzését részesítették előnyben, de a most megkötött stratégiai megállapodások ezt még hangsúlyosabbá teszik.

A Gyermelyi Zrt.-től 640 tonna száraztésztát, az Univer Zrt-től további 220 tonna alapanyagot vásárol a Hungast csoport éves szinten. A HAMM termékek esetében a cél - a szezonalitást is figyelembe véve - a lehető legmagasabb részarány elérése. A tervek szerint a program 2018 végére termékkategóriánként 2-3 stratégiai beszállítóval bővül.

A cégcsoport árbevétele várhatóan mintegy 23 milliárd forint lesz 2017-ben, ennek mintegy a felét fordítják a nyersanyagok beszerzésére. A cégcsoport tervei szerint a Hungast bevételei és kiadásai is az infláció mértékével - 2,4 százalékkal - nőnek 2018-ban. A fejlesztésekre, beruházásokra költött összeg is évről-évre kiegyensúlyozottan nő; 2016-ban mintegy 400 millió forintot tett ki - közölte a cég.

MTI
Címkék:
megmondó
Világossá vált, hogy a rasszizmus ellen oly bőszen hisztériázó uniós vezéralakok egy bizonyos rasszizmus fölött szemet hunynak.
  • A demokrácia torzszülöttje
    Maga Medgyessy nevezte puccsistáknak megbuktatóit szinte percekkel leváltása előtt egyes tévéadásban. Ezt még el tudta érni miniszterelnökként.
  • Európa elesett, reconquista harc következik
    Ha valaki nagy nyilvánosság előtt közzéteszi másságát, például azt, hogy ő se nem férfi, se nem nő, azt valóságos hősként ünneplik.
  • Jézus célkeresztben
    Jézus ellen ugyanolyan gyűlölködés folyik, mint két évezrede, amikor Pilátust belerántották a bűnbe a római gyarmat helyi lakosai.
  • Kétfrontos harc Európa megvédéséért
    Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI