A múlt század tragikus alakja volt Mihály román király
2017. december 16. 21:33

A múlt század tragikus alakjának nevezte Mihály román királyt Pászkán Zsolt Románia-szakértő az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Ezt azzal indokolta, hogy az uralkodót a több évtizedes száműzetés után is távol tartotta a hatalomtól a román politikai elit.

Pászkán Zsolt hangsúlyozta: Mihály király szerepét az 1944. augusztus 23-i fordulatban - amikor Románia hirtelen Németország csatlósából a Hitler elleni szövetség tagja lett - nem szabad lebecsülni.

Pályafutását ugyanakkor nehéz értékelni, hiszen - bár kétszer is ült a román trónón - gyakorlatilag egyszer sem uralkodott - mondta.

A szakértő a régi kommunista vezetésből kivált új román politikai elit rossz helyzetfelismerésének nevezte, hogy nem engedték hazatérni az ország egykori uralkodóját. Félelmük azért is alaptalan volt, mert Mihály nem volt nyíltan ellenséges a volt kommunistákkal, személyiségéből fakadóan hajlott a megbékélésre és a formális uralkodói szerep közelebb állt hozzá, mint a politikai tevékenység.

Pászkán Zsolt szerint Mihály egy nyugati országban valószínűleg békésen uralkodhatott volna, ám Romániában ez a lehetőség nem adatott meg, a közélet iránt pedig - mint mondta - a volt király gyermekei sem mutatnak nyilvános érdeklődést.

MTI
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI