Slobodan Milosevicről készítenek musicalt Koszovóban
2018. január 9. 17:50

A diktátornak is nevezett egykori szerb elnökről, Slobodan Milosevicről készít musicalt a pristinai Nemzeti Színház szerb társulata - közölte értesülését a Vecernje Novosti című belgrádi napilap kedden.

A koszovói szerbek egyik központjának tartott Gracanicában a kilencvenes évek Jugoszláviáját mutatják be a zenés előadás keretében, amelynek középpontjában Milosevic uralma áll. A történet a hágai Nemzetközi Törvényszéken folytatott eljárással zárul.

Jelena Bogavac, az előadás szerzője elmondta: a Slobodan Show című előadást február végén mutatják be Koszovóban, ezt követően pedig szerbiai turnéra indulnak vele. Hozzátette: Milosevic egy koszovói beszédének elmondását követően erősítette meg hatalmát és közvetetten végül a szerb-koszovói konfliktus vezetett bukásához is, ezért választották a bemutató helyszínéül azt a helyet, amely ugyan 2008-ban kikiáltotta függetlenségét, ám Szerbia továbbra is saját, déli tartományának tartja.

Jelena Bogavac szerint máig vitatott, hogy Slobodan Milosevic milyen szerepet töltött be Jugoszlávia szétesésében és a nacionalizmus térhódításában. Erre az előadás sem ad választ, de felveti a szükséges kérdéseket - fogalmazott a szövegkönyv és a dalszövegek szerzője. Emellett a szerb identitáskeresés is megjelenik a musicalben.

Az előadásban fontos szerep jut Mira Markovicnak, Milosevic feleségének is, hiszen rájuk "elválaszthatatlan uralkodópárként" tekintett az ország lakossága és egy igen jelentős időszak kapcsolódik a nevükhöz - magyarázta Jelena Bogavac.

Slobodan Milosevicet 2001-ben fogták el Belgrádban, ezt követően adták ki a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéknek, ahol háborús bűnök elkövetésével vádolták meg, ám még ítélethirdetése előtt, 2006-ban meghalt.

MTI
Címkék:
  • Polgárverés – 12 éve
    Azt sem sikerült kideríteni, hogy a brüsszeli bürokrácia miért hunyta be a szemét, amikor látta, hogy európai uniós polgárokat vernek véresre.
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • A nemzet védelme a történelem értelme
    Számunkra nem célja van a történelemnek, hanem értelme: az, hogy fennmaradjon az a nemzet, amelynek része vagyunk, és az a kultúra, amely otthonunkká teszi a szülőföldünket.
  • Róna Péter és a magyar valóság
    Ráadásul érzek Róna szavaiban egy jó adag liberális intoleranciát is: ha nem úgy gondolkodtok, mint mi, nyugatiak és nyugatimádók, akkor csak és kizárólag keletiek és barbárok lehettek.
  • Bayer: A hetedik koporsó
    A mi tisztünk bebizonyítani, hogy hiába ácsolják újra és újra a koporsóinkat, soha, senkinek nem fog sikerülni.
MTI Hírfelhasználó