Trump lemondta londoni látogatását
2018. január 12. 09:57

Törölte az év elejére tervezett, londoni látogatását Donald Trump amerikai elnök arra hivatkozva, hogy csalódott amiért az elődje, Barack Obama vezette kormányzat „bagóért” adta el az Egyesült Államok nagykövetségének előző épületét a brit fővárosban.

Trump erről csütörtökön írt egy Twitter-bejegyzésben.

„Az ok, amiért töröltem londoni utamat az, nem vagyok nagy híve annak, hogy az Obama-kormányzat bagóért eladta a legjobb helyen fekvő és legjobb nagykövetséget Londonban, csak azért, hogy egy újabbat építsen 1,2 milliárd dollárért” – írta Trump.

A londoni amerikai nagykövetség honlapjáról az derült ki ugyanakkor, hogy a követség építésének helyszínéről hónapokkal Obama 2009 januári hivatalba lépése előtt döntöttek.

Az Egyesült Államok nagykövetsége és konzulátusa még 2008 októberében azt közölte, hogy a képviseletet biztonsági okokból helyezik át.

Trump most Twitter üzenetében azt írta, „Ez rossz üzlet. Azt akarták, hogy vágjam át a szalagot a megnyitón. Nem!”

A The Daily Mail című brit napilap pár órával korábban arról számolt be, hogy Trump lemondja útját, amelyen a tervek szerint az új nagykövetséget avatta volna fel.

Az Egyesült Államok egy 1960-ban épült, impozáns, kőből és betonból emelt épületét hagyja el, amely jelenleg London igényes negyedében, a Grosvenor Square nevű terén található. A helyet a II. világháború idején a közbeszédben „Kis Amerikának” nevezték, amikor itt volt Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok főhadiszállása.

Az Egyesült Államok új nagykövetségének épülete a South Bank városrészben egy valóságos erőd, 30 méteres távolságban van a környező, nemrégiben emelt igényes lakóépületektől. Az új képviselet együttesben lesz a képviseleten állomásozó amerikai tengerészgyalogosok szálláshelye is.

Az egymilliárd dolláros építmény a Temze folyóra néz, teljes egészében abból a pénzből készült, ami az Egyesült Államok Londonban lévő többi ingatlanjainak eladásából befolyt.

Trumpot nagy meglepetésre nem sokkal beiktatása után hívta meg hivatalos állami látogatásra a királynő nevében Theresa May brit miniszterelnök. Eddig ugyanis az volt a szokás, hogy az újraválasztott és második ciklusukat töltő amerikai elnököket hívják meg hivatalos állami látogatásra az Egyesült Királyságba. Trump látogatása ellen rengetegen tiltakoztak, petíció is indult, amelyet annyian írtak alá, hogy az alsóháznak is napirendre kellett vennie az ügyet.

MTI
Címkék:
megmondó
Világossá vált, hogy a rasszizmus ellen oly bőszen hisztériázó uniós vezéralakok egy bizonyos rasszizmus fölött szemet hunynak.
  • A demokrácia torzszülöttje
    Maga Medgyessy nevezte puccsistáknak megbuktatóit szinte percekkel leváltása előtt egyes tévéadásban. Ezt még el tudta érni miniszterelnökként.
  • Európa elesett, reconquista harc következik
    Ha valaki nagy nyilvánosság előtt közzéteszi másságát, például azt, hogy ő se nem férfi, se nem nő, azt valóságos hősként ünneplik.
  • Jézus célkeresztben
    Jézus ellen ugyanolyan gyűlölködés folyik, mint két évezrede, amikor Pilátust belerántották a bűnbe a római gyarmat helyi lakosai.
  • Kétfrontos harc Európa megvédéséért
    Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI