Galló: az MSZP vége lehet Gyurcsány eredményessége
2018. január 13. 22:34

Néhány nappal azután, hogy Áder János köztársasági elnök kiírta az idei országgyűlési választás, új korszak kezdődhetett az ellenzéki oldalon, ugyanis úgy tűnik, mindenki mindenki ellen harcolni kezdett.

Galló Béla politológus a szombat esti M1-es műsorban úgy fogalmazott, elég össze-vissza mondatok hangzanak el az ellenzéki oldalon, főleg az MSZP részéről – ami egyik jele lehet annak, hogy nem sikerült megállítani a párt népszerűségének lejtmenetét. A választási esélyekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: nem látják értelmét a listás szavazatokért folytatott küzdelmeknek, ezért most az egyéni körzetek felosztásáért megy a harc.

Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban úgy fogalmazott a politológus: a DK elnöke a legkevésbé frusztrált a választások közeledtével, mivel szerinte ő el fogja érni a politikai céljait, ami közé az is beleférhet, hogy az MSZP romjain egy új baloldali pólust fog felépíteni, aminek természetesen a vezetője szeretne lenni. A szocialista párt pedig már Szili Katalin óta a DK elnökének tervét hagyja megvalósítani, ez a vezetői réteg sem képes megakadályozni, hogy apránként lebontsa az MSZP-t Gyurcsány Ferenc – jegyezte meg a politológus.

Csepelen egy élet-halál harc kezd kibontakozni az MSZP és az Együtt között, ugyanis az Együtt jelenleg legerősebb egyéni körzete az a csepeli, ahol az MSZP egy nem helyi, hanem minden helyi kötődés nélküli jelöltet indít – fogalmazott egyértelműen Galló Béla. Szerinte azonban mindez csak a választási eredmény kozmetikázásra lenne jó, bár a kommunikáció még mindig a kormányváltásról szól a politológus szerint.

A Jobbik és a Momentum esetleges koalíciójával kapcsolatban Galló kijelentette, erre reális esélyt nem lát, senki nem akar senkit sem a hátán becipelni, hiszen most a vágyak dolgoznak mindenkiben, viszont szeretne már április 9-én lenni, mert akkor a tényleges számadatokkal tudják elemezni a helyzetet a szakértők – zárta a beszélgetést a politológus.

MTI - M1
Címkék:
  • Polgárverés – 12 éve
    Azt sem sikerült kideríteni, hogy a brüsszeli bürokrácia miért hunyta be a szemét, amikor látta, hogy európai uniós polgárokat vernek véresre.
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
MTI Hírfelhasználó