Gyorsforgalmi utat adtak át Tornyosnémetinél
2018. január 16. 17:45

Átadták kedden az M30-as gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és a magyar-szlovák határ között megépült, 1,7 kilométer hosszúságú szakaszát.

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településnél rendezett átadó ünnepségen elmondta: a beruházás még az idén folytatódik, ugyanis megkezdődik a Tornyosnémeti és Miskolc közötti, mintegy hetven kilométeres útszakasz megépítése is.

Miskolc és Kassa régióiban összesen egymillió ember él és dolgozik, így nagyon fontos a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, amely összeköti a két gazdasági térséget - fejtette ki az államtitkár. Hozzáfűzte: Szlovákia és Magyarország együttműködése példás, amit több olyan úthálózatot érintő fejlesztés is igazol, amelyek a két országot kötik össze. Példaként említette az új komáromi hidat, amelynek építését három hónapja Orbán Viktor magyar, valamint Robert Fico szlovák miniszterelnök együtt indította el.

Homolya Róbert elmondta azt is, hogy 2022-re Magyarország teljesíti a Balti-tenger kikötőit az Égei- és a Fekete-tenger part menti térségeivel összekötő, nyolc országot érintő Via Carpatia közlekedési folyosó hazánkat érintő útszakaszainak megépítését.

Viktor Stromček, a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium államtitkára elmondta: szlovák oldalon már megépült az a gyorsforgalmi út, amely az országhatárt és Kassát köti össze. Magyar kollégájához hasonlóan kiemelte, hogy a szlovák és magyar együttműködés példaértékű, a két országot összekötő utak a gazdaság élénkülését, a gyorsaságot és a biztonságot egyformán szolgálják.

Kondrik Kornél, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese a beruházást ismertetve elmondta: a kivitelezést az Euroaszfalt Kft. végezte, a nettó 4,379 milliárd forint értékű beruházás az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program támogatásával, uniós forrás felhasználásával valósult meg.

Az 1,7 kilométer hosszú 2×2 sávos, leállósávval, középső elválasztó sávval megépített, óránként 110 kilométeres sebességre tervezett autóút a magyar-szlovák országhatáron csatlakozik a néhány évvel ezelőtt elkészült szlovák R4 gyorsforgalmi úthoz, amely az országhatártól Kassáig vezet. A magyar oldalról érkező autósok így közvetlenül a szlovák autópályán haladhatnak tovább Kassa felé.

 

D_VAJ20180116011

Nagy László, az Euroaszfalt Kft. ügyvezető igazgatója, Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Viktor Stromcek szlovák közlekedési államtitkár, Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja és Kondrik Kornél, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese (b-j) az M30 gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és a magyar-szlovák határ közötti szakaszának avatásán 2018. január 16-án. MTI Fotó: Vajda János

D_VAJ20180116004

Kamion az M30 gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és a magyar-szlovák határ közötti szakaszának felhajtóján az avatás napján, 2018. január 16-án. MTI Fotó: Vajda János

D_VAJ20180116015

Kamion a szlovák-magyar határon az M30 gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és országhatár közötti szakaszának átadása után 2018. január 16-án. MTI Fotó: Vajda János

MTI
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
  • Az üzenetek Junckerékhez és Macronhoz is eljutnak majd
    Az Európa jövőjéről lefolytatott fórumokon megfogalmazott legfontosabb üzeneteket a kormány el fogja juttatni az Európai Bizottságnak és Emmanuel Macron francia elnöknek is. Utóbbi korábban maga javasolta, hogy minden tagállamban legyen állami konzultáció Európa jövőjéről – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a közmédiával.
  • A migráció liberális félreértelmezése
    A liberálisok individualista, az egyénből kiinduló szemlélete lehetetlenné teszi azt, hogy a migráció csoportos, kollektív, tömeges megjelenési formájával kezdeni tudjanak valamit.
  • Brüsszel legújabb elképesztő "termékei"
    Brüsszel jelenlegi bevándorláspárti többsége továbbra is ontja magából a migránspárti intézkedéseket és javaslatokat, legújabb elképesztő "termékei" a migránskártya és a migránsvízum - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó