Paksi bővítés - A GE Hungary nyerte a turbinatendert
2018. január 16. 21:05

A GE Hungary Kft., az amerikai General Electric magyar leányvállalata nyerte meg a paksi nukleáris erőmű új blokkjai turbináinak gyártására és szállítására kiírt, csaknem 793 millió eurós nyílt tendert - közölte kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökség a Roszatom beszerzési honlapjára hivatkozva.

A pályázatra a szentpétervári Szilovije Masini és a GE Hungary Kft. jelentkezett. Utóbbi az ugyancsak a General Electrichez tartozó Alstom Power Systems céggel alkotott konzorcium vezetőjeként pályázott.

A turbinatermek fő és kiegészítő berendezéseinek gyártását és szállítását a paksi erőmű új, ötös és hatos blokkjának fő kivitelezője, a Roszatomhoz tartozó ASZE orosz cégcsoport rendelte meg.

Korábbi bejelentések szerint az építkezés Pakson januárban indul meg. A kétoldalú kormányközi megállapodás alapján a 12 milliárd eurós beruházás mintegy 40 százalékát magyar vállalkozók valósítják meg.

A RIA Novosztyi szerint a General Electric bővíti részesedését a Roszatom projektjeiben. Cégei 2016-ban nyerték meg a finnországi Hanhikivi-1 erőmű, 2017-ben pedig a törökországi akkuyui nukleáris létesítmény turbinatenderét.

MTI
Címkék:
megmondó
Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    Hagyjuk az elemzéseket és a véleményeket, fókuszáljunk egyetlen személyre, akinél nagyobbat még senki sem bukott az újkori magyar politikában.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI