Vizsgálat indult Macron pártjának frakcióvezetője ellen
2018. január 16. 21:49

Az egyik legnevesebb francia pénzügyi vizsgálóbírót, Renaud Van Ruymbeke-t bízta meg a párizsi ügyészség Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben (LREM) parlamenti frakcióvezetője, Richard Ferrand egy korábbi ingatlanfejlesztési ügyének kivizsgálásával - erősítették meg kedd este igazságügyi források a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap értesülését.

Az ismert korrupcióellenes vizsgálóbíró január 12-én indított vizsgálatot.

Richard Ferrand egy biztosítótársaság vezetőjeként 2011-ben élettársától, Sandrine Doucen ügyvédtől bérelt a biztosító számára irodát, és a magánjogi szerződés miatt a pár személyes haszonszerzéssel gyanúsítható. Az ügyvéd a bérleti díjból egy ingatlant vásárolt.

Az ügyészség októberben vádemelés nélkül, elévülésre hivatkozva lezárta az ügyben indított előzetes vizsgálatot. Egy korrupcióellenes szervezet, az Anticor azonban újabb feljelentést tett, s emiatt kötelező lefolytatni a vizsgálatot.

"Fontos, hogy egy független vizsgálóbíró megvizsgálja, hogy milyen jogi következményei lehetnek ennek az ügynek" - mondta Jérome Karsenti, az Anticor ügyvédje.

 Richard Ferrand az államfő egyik legközelebbi politikustársának számít. A breton politikus az előző ciklusban lett először képviselő szocialista színekben. Amikor 2014-ben Emmanuel Macron gazdasági miniszter lett, Ferrand részt vett a liberalizációs törvények előkészítésében, amelyeknek jelentéstevője volt a nemzetgyűlésben, majd 2016-ban Macron mozgalmának egyik alapítója, és az elnökválasztásig a főtitkára volt. Az elsősorban harminc és negyven év körüli fiatalokkal megalakult mozgalomnak kora és tapasztalata miatt az 54 éves politikus kiemelkedő vezető személyiségévé vált Jean Pisani-Ferry közgazdász oldalán. A mozgalmat sokáig a háttérből irányító Ferrand lassanként Emmanuel Macron bizalmi emberévé vált, és az elnökválasztási kampányban első számú szóvivője volt. Neki is köszönhető, hogy Macron mozgalma egy év alatt országosan megszervezett párttá nőtte ki magát.

MTI
Címkék:
megmondó
Mégiscsak dehonesztáló, ha egy magyar politikai tömörülés a nevében is jelzi, hogy magyar.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI