Kiszelly: Nincs egyértelmű kihívója a kormánypártoknak
2018. január 18. 12:55

Áder János köztársasági elnök április 8-ára írta ki az országgyűlési képviselő-választás napját. A Fidesz országos választmánya kedden döntött egyéni képviselőjelöltjeinek névsoráról, míg az ellenzéki pártok egymással versenyeznek politikai túlélésükért.

A Fidesz.hu oldalon közzétett dokumentumból kiderül: 2014-hez képest a körzetek mintegy ötödében indít új jelöltet a Fidesz–KDNP pártszövetség.

Ellenzéki oldalon a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt – Liberálisok vezetői hétfőn megerősítették azon szándékukat, hogy közösen indulnak a 2018-as országgyűlési választásokon, és közösen támogatják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta: az együttműködés jogi részleteit az utolsó pillanatokban, a február 10-i kongresszuson fogják lezárni.

Szél Bernadett (LMP), Vona Gábor (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK) és Molnár Gyula (MSZP) (Fotó: MTI)

Szél Bernadett (LMP), Vona Gábor (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK) és Molnár Gyula (MSZP) (Fotó: MTI)

Nincs versenyképes alternatíva

Kiszelly Zoltán politológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: nem változott a helyzet 2014-hez képest, a kormánypárt vezet, nem látszik versenyképes alternatíva sem a baloldalon, sem pedig a radikális jobboldal részéről.

A politológus szerint a közvélemény-kutatások is mutatják, hogy a kormánypártoknak nincs egyértelmű kihívója. „A Fidesznek nem egy nagy ellenzéki kihívója van, hanem van a Jobbik, ami egy 15-20 százalék körüli középpárt, valamint a baloldal, ami összefogva nagyjából ugyanolyan erős” – mondta.

Hozzátette: a kormánypártoknak legalább három-négy kihívója van, több miniszterelnök-jelölttel, közülük nem emelkedett ki egy olyan sem, aki „tudná vonzani” az elégedetlen vagy kormányváltó szavazókat.

Összefogások az ellenzéki oldalon 

Ha az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok közös listát állít, akkor 15 százalékra emelkedik a bejutási küszöb. Az összefogással kapcsolatban Kiszelly Zoltán azt mondta: az MSZP és a baloldali pártok egy „összefogásversenyben vannak”, a baloldali szavazók összefogást akarnak, de ez már 2014-ben sem vezetett sehova.

„Mivel az LMP az Új Kezdet nevű törpepárttal, a DK pedig a Szolidaritás mozgalommal fogott össze, az MSZP-nek is fel kellett mutatnia valamit” – fűzte hozzá.

A politológus szerint a három párt összefogása a 15 százalékos bejutási küszöb miatt nem reális cél. Kiszelly Zoltán azt tartja valószínűnek, hogy csak egy MSZP lista lesz, vagy a szocialista párt és a Párbeszéd állít közös listát, míg a Liberális Párt beáll az MSZP–Párbeszéd mögé áll.

Az ellenzéki pártok nem tudnak megegyezni a jelöltekről, mivel látszik, hogy nincs esélyük a kormányváltásra, ezért inkább egymással versenyeznek politikai túlélésükért – állapította meg.

hirado.hu - Kossuth Rádió 180 perc
Címkék:
megmondó
Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    Hagyjuk az elemzéseket és a véleményeket, fókuszáljunk egyetlen személyre, akinél nagyobbat még senki sem bukott az újkori magyar politikában.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI