Harmincezer székely zászlót akar kiosztani az RMDSZ
2018. január 18. 16:48

Mihai Tudose volt román miniszterelnök akasztásra utaló nyilatkozatára reagálva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíki területi szervezete bejelentette: székely zászlót ajándékoz valamennyi csíkszéki háztartásnak.

Az erről szóló szerdai közleménye kapcsán Borboly Csaba, a csíki RMDSZ-szervezet elnöke csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek. Elmondta: megközelítőleg 30 ezer háztartással számolnak, és nemcsak a házak, hanem a városi tömbházak lakóinak is felajánlják a székely zászlót. Arra a kérdésre, hogy adnak-e román családoknak is zászlót, Borboly Csaba elmondta: a tervek szerint minden háztartásnak felajánlják, de nyilván senkit nem köteleznek arra, hogy elfogadja az adományt. A Hargita megyei önkormányzatot is vezető politikus hozzátette, még nem tudták kiszámítani a zászlóadományozási akció költségeit, de arra számítanak, hogy a nagy mennyiség miatt árengedményt kapnak a zászlógyártóktól.  

A politikus azzal érvelt a zászlóadományozás mellett hogy Mihai Tudose volt miniszterelnök múlt szerdai kijelentése után gyorsan elterjedt a közösségi portálokon a székely zászló jelképként való használata a profilképek mellett. Úgy vélte azonban, hogy a jelképet nemcsak a virtuális térben, hanem ténylegesen is meg kell mutatni. Borboly Csaba elmondta: a jelképhasználat miatt akasztással fenyegetőző Mihai Tudose miniszterelnök ugyan lemondott a tisztségéről, de azóta sem kért bocsánatot. Ezért fontos megmutatni, hogy a székelyek nem ijednek meg ezektől a kijelentésektől, és identitásukat, jelképeiket nem adják fel.

A Realitatea hírtelevízió által múlt szerdán telefonon kérdezett Mihai Tudose akkori miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy "ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is". A kijelentés sokakat megbotránkoztatott. Tudose hétfőn bejelentette lemondását, miután pártja vezető testülete más okokból megvonta tőle a bizalmat. A miniszterelnöknek jelölt Viorica Dancila már jelölése előtt nyilvánosan elhatárolódott Tudose nyilatkozatától.

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Hogy jutottak el a britek idáig?
    Teljes a bizonytalanság a brit belpolitikában a keddi történelmi voksolás után, amelyen az alsóház elsöprő többséggel (432 nem 202 igen mellett) leszavazta Theresa May kilépési megállapodását.
  • Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója
    Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
  • Brexitus lethalis
    A brit szigeteken zavar van, keresik a megoldást. A kontinensen pedig azért van zavar, mert nem keresik a megoldást, mármint a menekültváltságét.
MTI Hírfelhasználó