Gyorsreagálású határvédelmi egység Ausztriában
2018. január 19. 09:53

Különleges, gyorsreagálású határvédelmi egység létrehozását jelentette be az új osztrák belügyminiszter, megakadályozandó a három évvel ezelőttihez hasonló migránsáradat bejutását az országba.

Herbert Kickl a Tiroler Tageszeitung című napilapban pénteken megjelent interjúban azt mondta, hogy olyan, a rendőrség állományához tartozó egységről van szó, amely rövid időn, ha kell, órákon belül ellenőrzése alá tudja vonni vagy akár lezárni azt a határátkelőt, amelyen migránsok tömege próbál átkelni törvénytelenül.

Kickl azt mondta, hogy Ausztriának jelenleg jól működő, hatékony határmegfigyelő rendszere van, de nem engedhető meg a 2015-ös események megismétlődése. Ezért adott utasítást arra, hogy hozzák létre az új határvédelmi egységet, amely rövid időn belül képes helyreállítani a szabályos határátkelést, és azonosítani azokat a személyeket, akik be akarnak jutni illegálisan Ausztria területére.

A tárcavezető szerint meg kell védeni az Európai Unió és a tagállamok határait, segítséget kell nyújtani azoknak az országoknak, ahonnan a migránsok érkeznek, minél kevesebb menekültet kell befogadni, és csak azoknak kell segítséget nyújtani, akik ténylegesen nagyon rászorulnak. Ausztriába csak az osztrák feltételek és kritériumok alapján szabad beengedni őket, ezzel együtt pedig fel kell gyorsítani a hazatelepítés folyamatát – tette hozzá.

A 2015-ös migránsválság idején több százezer migráns kelt állt az osztrák határokon, hogy eljusson Németországba vagy más uniós tagországokba. Abban az évben az osztrák hatóságokhoz rekordszámú menedékkérelem érkezett. Azóta Ausztria megerősítette határainak védelmét és a határ menti térségek, közutak és vasútvonalak ellenőrzését, és ebben a hadsereg is szerepet kapott.

A minap felzúdulást keltett Ausztriában az új belügyminiszter egy menekültekkel kapcsolatos szóhasználata: Herbert Kickl azt vetette fel egy sajtótájékoztatón, hogy a menedékkérőket „koncentráltan” kellene alapellátó-központokban elhelyezni annak érdekében, hogy felgyorsítsák a kérelmek elbírálását.

A bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 49 éves politikusa most ismét tagadta, hogy a kifogásolt szóval tudatosan a náci koncentrációs táborokra utalt volna, és hangsúlyozta, hogy megfogalmazásával semmiképp nem állt szándékában provokálni.

MTI
Címkék:
megmondó
Az egyik esetben Vlagyimir Iljics Lenin elvtárs, a másik esetben a sikeres magyar tőzsdespekuláns, Soros György alakja emelkedik égi magaslatokba.
  • Szabad-e Dévénynél zsidózni?
    Az egykori SZDSZ-es hihetetlen éleslátással látja a láthatatlant, látja a szörnyűséget, hallja a hallhatatlant.
  • Vörös segély kell a szélsőségesnek
    A hungarofób figura a jelentős ajándékpénzből sem tudott önjáróvá válni, csak megélhetésieket tudott maga köré csődíteni.
  • Az SZDSZ ökológiai lábnyoma
    Szegény agrárszakértőnk és néprajztudósunk (meg a pártja) tavaly még ugyanilyen lelkesedéssel fogadta a Szegedi Megváltót.
  • A finom hazugság a legaljasabb
    Azokat a politikai bűnözőket, akik titokban utalt pénzekért együttműködnek az embercsempész bandákkal, kiszolgálják a migránsmaffia főkolomposait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI