MKN - Könyv a bencések történetéről
2018. január 20. 11:18

A bencések 1945 és 1990 közötti magyarországi történetéről szóló tanulmánykötetet mutatnak be a magyar kultúra napján, hétfőn délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Bécsi kapu téri Országos Levéltárában.

A tanulmányok a pártállami diktatúra alatti egyházüldözésekre, valamint a bencés rend korabeli helyzetének bemutatására fókuszálnak. A kutatási eredményeket 2016-ban konferencia keretében ismertették Pannonhalmán, a kiadvány a tanácskozás előadásainak szerkesztett változatait tartalmazza - olvasható az MNL közleményében.

Mint írják, a Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. című kötet az MNL, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) és a Pannonhalmi Főapátság együttműködésének eredménye, amelynek célja, hogy a három levéltár iratainak feldolgozásával segítse a bencés rend közelmúltbeli történetének feltárását és közzétételét a nyilvánosság számára.

A rendezvényen a Dénesi Tamás és Boros Zoltán által szerkesztett kötetet Balogh Margit egyháztörténész mutatja be, köszöntőt mond Szabó Csaba, az MNL főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz az ÁBTL főigazgatója és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát - áll a közleményben.

MTI
Címkék:
megmondó
Az egyik esetben Vlagyimir Iljics Lenin elvtárs, a másik esetben a sikeres magyar tőzsdespekuláns, Soros György alakja emelkedik égi magaslatokba.
  • Szabad-e Dévénynél zsidózni?
    Az egykori SZDSZ-es hihetetlen éleslátással látja a láthatatlant, látja a szörnyűséget, hallja a hallhatatlant.
  • Vörös segély kell a szélsőségesnek
    A hungarofób figura a jelentős ajándékpénzből sem tudott önjáróvá válni, csak megélhetésieket tudott maga köré csődíteni.
  • Az SZDSZ ökológiai lábnyoma
    Szegény agrárszakértőnk és néprajztudósunk (meg a pártja) tavaly még ugyanilyen lelkesedéssel fogadta a Szegedi Megváltót.
  • A finom hazugság a legaljasabb
    Azokat a politikai bűnözőket, akik titokban utalt pénzekért együttműködnek az embercsempész bandákkal, kiszolgálják a migránsmaffia főkolomposait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI