Jobbközép szövetség teheti kormányfővé Berlusconit
2018. január 20. 22:07

Fontos nap volt január 18-a az olasz ellenzék életében, ugyanis a volt olasz kormányfő ezen a napon egy közös kiáltványt hoztak nyilvánosságra, ezzel eldőlt, hogy szövetségesként vesznek részt a március elején megrendezendő parlamenti választásokon.

„United we win” – „Együtt nyerünk” – ezt twittelte Berlusconi  Matteo Salvini-val, a bevándorlásellenes Északi Liga vezetőjével, valamint Giorgia Meloni-val, az Olasz Testvérek nevű párt elnökével közösen. Felmérések szerint nem a kincstári optimizmus beszélt belőlük, ugyanis az előzetes közvélemény-kutatások szerint a legtöbb helyet ők fogják megnyerni, de az még ezzel együtt sem korántsem biztos, hogy kormányt is alakíthatnak, ugyanis a kormányzáshoz szükséges többségük még bizonytalannak tűnik szűk két hónappal a választások előtt.

És hogy mivel fogják nagy valószínűséggel megnyerni a választásokat? Ugyan még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra a közös választási programot (az valószínűleg a napokban fog napvilágot látni – a szerk.) de előzetesen szakértők arra számítanak, hogy adót fognak csökkenteni (konkrét vállalás nélkül), növelik az adóelkerülés elleni harcot, valamint az éppen elkezdődött nyugdíjreformot fogják visszavonni.

Arra is számítanak az olasz politikához értők, hogy csupán általános politikai célokat fognak megfogalmazni a jobbközép pártok, különösen a migrációval és a Brüsszellel kapcsolatban. Egy dologban azonban még biztos nem döntöttek: abban, hogy ki legyen a következő kormányfő. Berlusconi ugyan kinyilatkozta, hogy amennyiben megsemmisíti az Emberi Jogok Európai Bírósága a közügyektől való eltiltását, kész újra vezetni Olaszországot, azonban ebben az ügyben valószínűleg nem döntés március előtt.

hirado.hu - Euractiv
Címkék:
megmondó
Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    Hagyjuk az elemzéseket és a véleményeket, fókuszáljunk egyetlen személyre, akinél nagyobbat még senki sem bukott az újkori magyar politikában.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI