Megölték az al-Kaida egyik vezetőjét Tunéziában
2018. január 21. 09:12

Megölték az al-Kaida egyik magas rangú vezetőjét Tunéziában, az algériai származású Bilel Kobi a nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya (AQIM) vezetőjének segédje volt - közölte az észak-afrikai állam egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője.

Az illetékes szerint az algériai határ közelében, a tunéziai biztonsági erők rajtaütésében megölt terrorista az AQIM-ot vezető Abu Muszab Abdul Vadudnak volt a jobbkeze. Mint mondta, Kobi azért utazott a térségbe, hogy újjászervezze az al-Kaida tunéziai ágát, amely ellen a kormányerők már több csapást is végrehajtottak.

Az „arab tavasz” bölcsőjének számító észak-afrikai országban 2015. november 24. óta szükségállapot van érvényben terrorveszély miatt. A szigorú intézkedést az elnöki őrség egyik autóbusza ellen elkövetett, 13 halálos áldozatot követelő támadás után vezették be. A merénylet elkövetéséért a felelősséget az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta. Az ország számára potenciális veszélyt jelentenek a külföldről hazatérő tunéziai iszlamisták is, akik korábban szélsőséges csoportok soraiban harcoltak Szíriában, Irakban, illetve Líbiában.

hirado.hu - Reuters
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Hogy jutottak el a britek idáig?
    Teljes a bizonytalanság a brit belpolitikában a keddi történelmi voksolás után, amelyen az alsóház elsöprő többséggel (432 nem 202 igen mellett) leszavazta Theresa May kilépési megállapodását.
  • Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója
    Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
  • Brexitus lethalis
    A brit szigeteken zavar van, keresik a megoldást. A kontinensen pedig azért van zavar, mert nem keresik a megoldást, mármint a menekültváltságét.
MTI Hírfelhasználó