Pence: Az USA támogatna egy kétállami megoldást
2018. január 21. 10:56

Az Egyesült Államok támogatná a kétállami megoldást az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére, amennyiben a felek ebben állapodnának meg – mondta szombaton Mike Pence amerikai alelnök kairói látogatásán Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi államfőnek.

A Reuters brit hírügynökség szerint Pence így akarta biztosítani Washington kulcsfontosságú közel-keleti szövetségesét Donald Trump amerikai elnök döntését követően, amellyel Jeruzsálemet elismerte Izrael fővárosaként, és jelezte: oda helyezi át az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból. A lépés nagy felzúdulást keltett az arab világban (egyiptomi kormánykörökben is), a palesztinok pedig elutasították miatta az Egyesült Államok közreműködését a palesztin-izraeli békefolyamatban. A Jeruzsálemmel kapcsolatos döntésben jelentős szerepe volt Pence-nek.

„Meghallgattuk Szíszi elnököt” – mondta Pence a találkozót követően újságíróknak, s „barátok közötti nézeteltérésként” jellemezte azt, hogy az egyiptomi államfő elutasította Trump döntését. Az amerikai alelnök szerint biztosította Szíszit, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a jeruzsálemi szenthelyek „status quo-jának” megőrzése mellett, ugyanakkor még nem talált a végérvényes megoldást a feleket elválasztani hivatott határokra.
Pence szerint az egyiptomi elnök biztatónak találta az üzenetet.

Szíszi – hivatalának közleménye szerint – hangsúlyozta, hogy csak a kétállami megoldáson alapuló tárgyalások vethetnek véget az izraeli-palesztin konfliktusnak, s országa minden tőle telhető erőfeszítést megtesz ennek támogatására.

A kétállami megoldás lényege, hogy a zsidó állam mellett létrehoznák az önálló és független palesztin államot is.

Mike Pence, aki négynapos közel-keleti körútjának első állomásán, Egyiptomban tartott sajtótájékoztatót szombaton, a szélsőségesek elleni harcban való támogatásáról biztosította a kairói kormányt. Kiemelte, hogy a két ország kapcsolatai sohasem voltak erősebbek.

Pence a következő napokban Jordániát és Izraelt is felkeresi. Ez az első alkalom, hogy egy magas rangú amerikai tisztségviselő a térségbe látogat Trump Jeruzsálemmel kapcsolatos döntése óta.

Egyiptom és Jordánia az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségesei a térségben. Az arab országok közül egyedül ők kötöttek békét és vették fel a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.

MTI
Címkék:
megmondó
Milyen hazugságokkal tették lehetetlenné az 1996-os budapesti világkiállítás megszervezését.
  • Ha kikaptunk, akkor is győztünk
    Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI