Hollik:Szél Bernadettnek be kell fejeznie a mellébeszélést
2018. január 21. 12:55

Megdöbbentő, hogy a Szél Bernadett által javasolt szakértő megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon

Megdöbbentőnek tartja a Fidesz és a KDNP, hogy az LMP-s Szél Bernadett által javasolt szakértő megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon.

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján - a kormánypártok álláspontját tolmácsolva - azt emelte ki: aki bekerül a testületbe, az felelősséggel tartozik Magyarország biztonságáért, ezért természetes, hogy átvilágítják.

Hozzátette: a bizottság első kézből értesül az ország biztonságát, rendjét fenyegető veszélyekről, titkos információkról és a szolgálatok tevékenységéről.

Értékelése szerint a szakértőnek javasolt afgán állampolgár az egyik legradikálisabb bevándorláspárti Soros-szervezet munkatársa volt, ez kifejezetten veszélyt jelent a magyar emberek és a nemzet biztonságára.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is megállapította a kockázatokat, ezért elutasította a szakértőre vonatkozó kérést - ismertette Hollik István, azt kérdezve: mi volt az ellenzéki politikus célja egy ilyen ember jelölésével a migrációs krízis csúcspontján?

Szél Bernadettnek be kell fejeznie a mellébeszélést és választ adni arra, milyen szempontok alapján választotta ki az illetőt - hangsúlyozta a képviselő, aki azt is bírálta, hogy az LMP politikusa nem fogadta el a szolgálatok által megállapított kockázatokat, hanem még fellebbezett is.

A KDNP-s politikus közölte: az eset megerősítette abban, hogy Szél Bernadett jelenléte nem túl szerencsés azon a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amikor a Soros-hálózatok nemzetbiztonsági kockázata lesz napirenden.

A képviselőt kérdezték arról, hogy az MSZP színeiben Bicskén induló szír orvos visszalépett az országgyűlési képviselő-jelöltségtől. Azt felelte, a jelölt a saját belátása szerint tett így, ezt nem kell kommentálni.

Arra a kérdésre, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miért találkozott Gorka Sebestyénnel, akit Magyarországon köröztek, azt mondta: a kormány lehetőségként tekintett az amerikai elnök magyar származású tanácsadójára, hogy információkat juttasson el. Ha valaki hibázott, akkor az az Egyesült Államok, ugyanis az elnök körül dolgozókat "ezerszer átvilágították" és nem találtak kivetnivalót Gorka Sebestyén foglalkoztatásában.

Megkérdezték a DK ukrán nyugdíjasokra vonatkozó aláírásgyűjtéséről is. Hollik István úgy reagált: Gyurcsány Ferencnek be kell fejeznie a hazudozást, mindenki tudja, hogy nem igaz, amiket állít.

A szlovén devizahitelekről szóló felvetésre válaszul azt jelezte, hogy a kormánynak meg kell vizsgálnia a vonatkozó bírósági döntést. Hozzátette: a magyar kormány az elmúlt 4-5 évben is mindent megtett a devizaadósok érdekében.

Egy másik kérdésre az M30-as autóút költségnövekedését pedig a piaci folyamatokkal, a kivitelezők árainak emelkedésével indokolta.

MTI
Címkék:
megmondó
A többi elcsatolt területen is megjelent a hétköznapi rasszizmus, annak legmegvetendőbb fajtája: a hungarofóbia.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI