Strache megérti Szerbia koszovói álláspontját
2018. február 12. 21:24

Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár hétfőn Belgrádban arról biztosította a szerbiai vezetést, hogy megérti Belgrád álláspontját Koszovóval kapcsolatban, vagyis azt, hogy Szerbia a saját tartományának tekinti a tíz éve függetlenné vált területet. Mindazonáltal Ausztria kitart korábbi álláspontja, azaz Koszovó függetlenségének elismerése mellett - tette hozzá.

Heinz-Christian Strache hétfőn Belgrádban Aleksandar Vucic államfővel, Ana Brnabic miniszterelnökkel, valamint Ivica Dacic külügyminiszterrel tárgyalt. A szerb diplomácia vezetőjével folytatott találkozót követő sajtótájékoztatón leszögezte: tisztában van azzal, hogy Koszovó és Szerbia viszonyát még nem rendezték tartósan, továbbra is a kompromisszumok megtalálására kell helyezni a hangsúlyt, mert semmi sem működhet egyoldalúan.

Emlékeztetett arra is, hogy korábban, amikor még nem volt az osztrák kormány tagja, bírálta Bécs döntését Koszovó függetlenségének elismerését illetően, ám alkancellárként most már a kormány álláspontját kell képviselni.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni.

Látogatása előtt Strache interjút adott a Politika című belgrádi napilapnak, amely vasárnapi számában a címlapon közölte, hogy az osztrák alkancellár szerint "Koszovó kétségtelenül Szerbia része". A kijelentés felháborodást keltett Koszovóban, de az osztrák belpolitika szereplői között is. Az alkancellár sajtóirodájából idő közben olyan kommentárok jelentek meg, amelyek szerint Heinz-Christian Strache nem mondott ilyet, a lap félrefordította vagy félreértelmezte, illetve kiragadta a szövegkörnyezetből a kijelentést. Ezt is igyekezett hétfői megszólalásában pontosítani az osztrák alkancellár, amikor úgy fogalmazott: "A szerbek számára Koszovó Szerbia része. Ez a realitás".

Belgrádi látogatása alkalmával az osztrák politikus a két ország gazdasági kapcsolatairól is tárgyalt. A sajtótájékoztatón kiemelte: az osztrák vállalatok eddig több mint 2,3 milliárd eurót fektettek Szerbiába, és mintegy húszezer munkahelyet hoztak létre, az együttműködést pedig folytatni szeretnék. Emlékeztetett arra is, hogy Ausztriában több mint 260 ezer szerb él, akik a társadalom fontos részét képezik.

Megerősítette azt is, hogy Ausztria továbbra is támogatja Szerbia európai integrációját.

MTI
Címkék:
megmondó
Ám nem bőr feszül az ábrázatukon, ezért még évekig húzni fogják a busás adófizetői javadalmazást.
  • Liberál über alles
    Ezek a hétpróbás világharcosok hisztérikusan reagálnak mindenre, ami kritikus, ami állítólag az érdekeiket sérti.
  • Kriminalizálják az ellenvéleményen lévőket
    Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI