Plágiumszoftverrel vizsgáltak Shakespeare-monológokat
2018. február 13. 14:13

Brit kutatók szerint Shakespeare mintegy 20 monológjához George North egy 1576-ban írott, kiadatlan kéziratából merített. A tudósok egy plágiumszoftverrel mutatták ki az egyezéseket - számolt be róla a The Guardian.

Dennis McCarthy és a LaFayette College professzora, June Schlueter a leggyakrabban a hallgatói dolgozatok ellenőrzésére használt WCopyfind plágiumszoftver segítségével vetették össze Shakespeare darabjait George North A Brief Discourse of Rebellion című művével, amely egy király elleni lázadás veszélyeiről értekezik.

A két kutató Shakespeare több mint 20 monológjában talált egyezést az esszé szövegével. Köztük van Gloucester nyitó monológja a III. Richárdból, Macbeth hasonlata, amelyben a különböző kutyafajokhoz méri a férfiak csoportjait, a Lear királyból a Bolond Merlin-jóslata és a lázadó Jack Cade Alexander Idennel vívott végzetes küzdelmének körülményei a VI. Henrikből.

"Mindeddig egyetlen Shakespeare-kutató sem tanulmányozta ezt a kéziratot, amit kevesen ismernek. Elemzésünk során kiderült, hogy a Discourse egyike azoknak a forrásszövegeknek, amelyek a legnagyobb hatással voltak Shakespeare-re" - hangsúlyozta McCarthy.

George North eredeti műve pénteken jelenik meg a Boydell and Brewer kiadó gondozásában, a British Library közreműködésével.

McCarthy először egy 1927-es ritka könyvek katalógusában találkozott a Discourse említésével, amelyben "eredeti és ismeretlen munkaként" számoltak be róla. A tudós Schlueterrel kutatott a dokumentum után, s végül a British Libraryben találták meg.

"Az írás arról szól, hogy miért nem szabad egy király ellen lázadni. North eszmefuttatásával kiáll az I. Erzsébethez hű arisztokrácia mellett" - magyarázta McCarthy.

"Shakespeare felhasználta ezt a saját darabjaihoz, elsősorban azokhoz, amelyek a lázadással foglalkoznak. Egy csomó talányra kaphatunk választ, amin eddig a tudósok vitatkoztak" - mondta.

A felfedezés a szakemberek körében vegyes fogadtatásra lelt. A The Guardian által idézett David Bevington, a Chicagói Egyetem professzora arra hívta fel a figyelmet, hogy új Shakespeare-források nem mindennap bukkannak fel, és a most előkerült valóban jelentős, mindeddig nem kutatott munka, a visszakövetett idézetek száma pedig tekintélyes.

Brian Vickers brit Shakespeare-kutató azonban, aki maga is plágiumszoftverrel fedezte fel, hogy a III. Edwardon Shakespeare valószínűleg Thomas Kyddel együtt dolgozott, kevésbé volt lelkes.

Mint fogalmazott: McCarthy az elmélet igazolására apró részleteket emelt ki, amiket más tényezőkkel is lehet magyarázni.

A London College professzora, John Mullan is óvatosságra intett a felfedezés jelentőségével kapcsolatban. "Lehet, hogy Shakespeare valóban olvasta a könyvet. De már nyolc kötet foglalja össze Shakespeare forrásait, és jó figyelmeztetés ezzel kapcsolatban, ha az ember a IV. Henrik első felvonását vizsgálja, amelyben kilenc hosszú passzus szerepel különböző művekből. Ezeket forrásnak, lehetséges forrásnak, valószínű forrásnak, esetleg történelmi analógiának vagy analógiának is minősítették. Sok különböző fokozat létezik" - magyarázta.

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Hogy jutottak el a britek idáig?
    Teljes a bizonytalanság a brit belpolitikában a keddi történelmi voksolás után, amelyen az alsóház elsöprő többséggel (432 nem 202 igen mellett) leszavazta Theresa May kilépési megállapodását.
  • Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója
    Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
  • Brexitus lethalis
    A brit szigeteken zavar van, keresik a megoldást. A kontinensen pedig azért van zavar, mert nem keresik a megoldást, mármint a menekültváltságét.
MTI Hírfelhasználó