Két és félszeresére nőtt a migránsok száma Romániában
2018. február 13. 21:50

Az országtól csaknem ötezer külföldi bevándorló kért menedékjogot a tavalyi évben; ez több mint két és félszerese az egy évvel korábbi adatnak – derült ki a bevándorlási hivatal (IGI) kedden közzétett éves jelentéséből.

Míg 2016-ban a román hatóságtól 1886 külföldi kért védelmet, tavaly a menedékkérők száma elérte a 4820-at. Az IGI az illegális bevándorlás jelentős növekedésével, elsősorban a Szerbia felől érkező határsértők számának megugrásával magyarázza a növekedést. A menedékkérők közül 3643-nak biztosítottak szállást és ellátást az IGI nyílt befogadó központjaiban. A legtöbb menedékkérő Irakból, Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból és Iránból érkezett. A legtöbb kérelmet az IGI temesvári és bukaresti központjában adták be.

Az IGI-nek a friss menedékkérelmek kevesebb mint felét (2079 kérést) sikerült elbírálnia, a kérelmezők közül 1309-en részesültek valamilyen szintű védelemben. Azok a határsértők, akik menedéket kérnek Romániától, szabadon mozoghatnak az országban, akiknek viszont a menedékkérelmét elutasítják, illetve akik nem is igényelnek védelmet, azok illegális bevándorlókként őrizetbe kerülnek, amíg ki nem toloncolják őket az országból. Tavaly az IGI összesítése szerint 502 külföldit toloncoltak ki Romániából. Azt a 690 illegális bevándorlót, akit nem sikerült 24 órán belül eltávolítani az országból, az IGI zárt központjaiban helyezték őrizetbe.

Kevesen teljesítik az áttelepítési feltételeket

Románia a kötelező betelepítési kvóták alapján tavaly 174 menedékkérőt vett át Görögországtól és Olaszországtól. Az előző évi 554 menedékkérővel együtt az Európai Unió eddig összesen 728 – vagyis a korábban tervezett több mint 4000-nél jóval kevesebb – menedékkérőt helyezett át a kvótarendszer alapján Romániába. A bukaresti sajtó szerint az IGI azért nem vett át több menedékkérőt, mert a feltételezettnél jóval kevesebben teljesítik az áttelepítési feltételeket, vagyis nem olyan országokból származnak, hogy egyértelműen nemzetközi védelemre volna szükségük. A román média szerint maguk a menedékkérők sem akarnak a schengeni övezethez tartozó Olaszországból, vagy Görögországból Romániába költözni.

Közvetlenül Törökországból tavaly 43 szíriai menedékkérő érkezett Romániába, szintén az uniós kvótahatározat alapján. Az Európai Unió 2016-ban állapodott meg Ankarával arról, hogy a görög szigetekről Törökország által visszafogadott minden szíriai állampolgárért cserébe az EU egy másik szíriait telepít át a tagállamok területére Törökországból.

hirado.hu - MTI
Címkék:
megmondó
Milyen hazugságokkal tették lehetetlenné az 1996-os budapesti világkiállítás megszervezését.
  • Ha kikaptunk, akkor is győztünk
    Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI