Jászapáti Petra pontszerző, Liu Shaolin Sándort kizárták
2018. február 17. 14:31

Liu Shaolin Sándort kizárták az 1000 méter döntőjében

Liu Shaolin Sándort kizárták a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres döntőjében, így összesítésben nyolcadik lett a phjongcshangi téli olimpia szombati napján.

A táv magyar világkupagyőztese a legrosszabb, ötös pályáról indult, ennek ellenére a bemutatásnál ugyanolyan lazának tűnt, mint mindig. A rajtnál sem idegeskedett, nem próbált azonnal előre törni. A körök fogytával egyre fokozódott a tempó, de az MTK versenyzője továbbra is az utolsó helyen korcsolyázott. Úgy tűnt, egyszer-egyszer megpróbál előbbre kerülni, de sosem nyílt meg a hely számára.

Amikor már csak két kör volt hátra, "begyújtotta a rakétákat", az egyik kanyar bejáratánál próbált belső ívre kerülni, de nem volt meg tisztán a pozíciója, elesett és elsodorta az egyik dél-koreait, aki honfitársával együtt földre került. Az aranyért így a szám 2016-os vb-ezüstérmese, a kanadai Samuel Girard és az amerikai John-Henry Krueger csatázott, aki a magyar színekben versenyző Cole William Krueger testvére. A papírformának megfelelően előbbi győzött, harmadikként pedig az esés után gyorsabban talpra álló Szeo Ji Ra ért célba.

Az egy hete, 1500 méteren ötödik Liu Shaolint a kockázatos manőver miatt kizárták, így a B döntő végére, azaz nyolcadiknak sorolták be.

Liu Shaolin Sándor azt mondta, nem gondolta volna, hogy ilyen könnyen jut a döntőbe, ahol ott követte el a legnagyobb hibát, hogy az első három körben, amikor még nem volt olyan gyors a tempó, nem ment előrébb. "Később már nem volt helyem előzni. A végén pedig hibáztam, nem kellett volna ütköznöm senkivel, jogos volt a kizárás" - értékelt Liu Shaolin, aki a dél-koreai játékokon először tűnt csalódottnak. Ezt pedig azzal magyarázta, hogy bár az 1500 és a váltó után harmadszor is döntőben szerepelt, most nagyon közel állt az éremszerzéshez, ami azonban nem jött össze.

A magyar klasszist arról is faggatták, hogy hatással volt-e a versenyzésére, hogy a párja, a brit Elise Christie kicsúszott a női 1000 méter elődöntőjében és elsőre úgy tűnt, megsérült. De erre azt a választ adta, profi sportolóként ki tudta zárni ezt a körülményt, azóta pedig már váltottak néhány üzenetet és rendben van Christie is.



DEBRE20180217044

A későbbi második helyezett amerikai John-Henry Krueger és a későbbi harmadik dél-koreai Szo Jira, valamint Liu Shaolin Sándor, aki kicsúszik a rövidpályás gyorskorcsolyaverseny férfi 1000 méteres táv döntőjében a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 17-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Eredmények:

 

Rövidpályás gyorskorcsolya, férfi 1000 méter, olimpiai bajnok:

   Samuel Girard (Kanada) 1:24.650 perc
2. John-Henry Krueger (Egyesült Államok) 1:24.864
3. Szeo Ji Ra (Koreai Köztársaság) 1:31.619
...8. Liu Shaolin Sándor

Liu Shaoangot kizárták a selejtezőben.

Jászapáti hatodik lett 1500 méteren

Jászapáti Petra a pontszerző hatodik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpia szombati napján.

Legutóbb a 2006-os, torinói játékokon volt egyéniben magyar pontszerző, akkor Knoch Viktor ötödik, míg Huszár Erika éppen ebben a számban negyedik lett.

A 19 éves magyar sportoló a világ legjobb rövidpályás gyorskorcsolyázóival állt rajthoz a hétfős futamban, hogy harcba induljon az ötkarikás érmekért. A phjongcshangi bajnok olasz Arianna Fontana és a holland Jorien ter Mors, a világbajnok dél-koreai Csoj Min Dzsong, vagy éppen az 500 méteren bronzérmes kanadai Kim Boutin is esélyes volt a végső sikerre, de a kínai Li Csin-jüt, vagy a másik hazai gyorskorcsolyázót, Kim Alangot sem lehetett leírni.

A szegedi versenyző a négyes pozícióból rajtolt, és a hatodik helyet foglalta el az első körökben, amikor viszonylag lassú tempóban haladtak a versenyzők. Tízzel a vége előtt fokozódott az iram, Jászapáti hetedikként "vonatozott", nem kockáztatott semmit. Akkor próbálkozott előrelépéssel, amikor az utolsó négy körre öldöklővé vált a harc az élbolyban, a tempó pedig a lehető legnagyobb volt. Jászapáti végül az erejével teljesen elkészülő Fontanát utasította maga mögé.

A győzelem Csoj Min Dzsongé lett, aki hat világbajnoki címe után ért a csúcsra, ráadásul fölényesen, mert az utolsó körben megnyugtató előnyt szerzett magának. Másodikként Li, harmadikként Boutin haladt át a célvonalon.

"Minden futamra úgy mentem fel, hogy ez lesz az utolsó, és arra gondoltam, hogy majd holnap ráérek pihenni" - mondta Jászapáti a döntő után.  Hozzátette: az elődöntőben nyolc körrel a vége előtt azt hitte, hogy - a kimerültségtől - elhányja magát, "de az nagyon ciki lett volna". A végén aztán sikerült megelőznie a kínai lányt és nagyon boldog volt, hogy meglesz a B döntő. "Aztán szinte el se hittem, hogy a fináléban futhatok a bukás miatt" - emelte ki.

Hozzátette: a döntős szereplésre bónuszként tekintett, illetve az egész felkészülése megkoronázását látta benne.


 DEBRE20180217038
 

Az olasz Arianna Fontana (b) és Jászapáti Petra a rövidpályás gyorskorcsolyaverseny női 1500 méteres táv döntőjében a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 17-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt


Eredmények:

Rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 méter, olimpiai bajnok:

   Csoj Min Dzsong (Koreai Köztársaság) 2:24.948 perc
2. Li Csin-jü (Kína) 2:25.703
3. Kim Boutin (Kanada) 2:25.834
...6. Jászapáti Petra 2:26.138

Bácskai Sára Lucát kizárták a selejtezőben.

MTI
Címkék:
megmondó
Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI