Ma tartja évértékelő beszédét Orbán Viktor
2018. február 18. 09:03

Huszadik alkalommal tart ma évértékelő beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.

Az eseményt idén is a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezi. Orbán Viktor a Várkert Bazárban mondja el beszédét délután három órakor. A kormányfő 1999 óta tart évértékelőt.

Tavaly Orbán Viktor öt nagy támadás kivédését tartotta a 2017-es év feladatának, amelyhez új nemzeti politika létrehozását tartotta szükségesnek. Az öt támadást felsorolva közölte, hogy Brüsszel meg akarja majd tiltani a rezsicsökkentést, napirenden marad a migráció ügye, és meg kell majd küzdeni a nemzetközi szervezetek felerősödő aktivitásával. Mint mondta, a negyedik és az ötödik támadás az adópolitika és a munkahelyteremtő támogatások nemzeti hatáskörben tartását éri majd 2017-ben.

„Ebben az öt kérdésben nekünk, magyaroknak egyértelmű választ kell adnunk, ha azt akarjuk, hogy Magyarország a 2017-es évben is győztes ország legyen. Valójában mind az öt kérdés mögött a nemzeti önrendelkezés joga húzódik meg” – mondta egy éve a kormányfő.

MTI
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Tovább tart az erőszak – ismét rendőrökre támadtak az ellenzéki tüntetők
    A Munka Törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át békésen zajlott, de este a Budapesti Rendőr-főkapitányság már azt közölte: a tüntetők agresszívvé váltak, ködgyertyát dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak.
  • Gulyás: a migránsvízum növeli a terrormerényletek veszélyét
    A migránsvízum növeli a terrorveszélyt, növeli a kockázatát annak, hogy a strasbourgihoz hasonló, migrációs hátterű terrorcselekmények történjenek Európában - mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
  • A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna-díjat
    A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díjat. Az elismerést Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.
MTI Hírfelhasználó