Dulakodás volt az atomkoffer miatt
2018. február 19. 11:50

Az incidens az atomkoffer miatt tört ki még novemberben, amikor az amerikai elnök Pekingben járt – jelentette hétfőn az Axios című amerikai hírportál.

A hírportál azt írja, öt forrással is beszéltek, akik tudnak arról, hogy mi történt. Elmondásuk szerint tavaly november 9-én, amikor Trump a Nagy Népi Csarnokba látogatott, a biztonságiak nem akarták beengedni az épületbe azt a katonát, akinél az a koffer volt, amellyel az elnök felhatalmazást adhat atomtámadás megindítására. Neki és egy orvosnak mindig az elnök közelében kell lennie. Erre az amerikai delegáció egyik tagja a szomszéd helyiségbe sietett, hogy értesítse John Kelly kabinetfőnököt. Kelly pedig oda is ment, hogy megnézze, mi a fennakadás oka, és közölte az amerikai küldöttséggel, hogy ne álljanak meg. “Bemegyünk” – mondta a delegációnak.

 

Amerikai zászlókkal köszöntik Donald Trump amerikai elnököt és nejét, Melania Trumpot a pekingi repülőtéren 2017. november 8-án (Fotó: MTI/EPApool/Thomas Peter)

Amerikai zászlókkal köszöntik Donald Trump amerikai elnököt és nejét, Melania Trumpot a pekingi repülőtéren 2017. november 8-án (Fotó: MTI/EPApool/Thomas Peter)

Ekkor kezdődött a dulakodás. Egy kínai biztonsági ember megragadta Kellyt, aki ellökte őt magától, mire az amerikai titkosszolgálat egyik tagja megragadta és földre teperte a kínait. Az egész pár pillanatig tartott, a jelenlévőket pedig mind arra kérték, hogy ne beszéljenek a történtekről.

Trump csapata az Axios információi szerint előzetesen megfelelően tájékoztatta a kínaiakat mindenről, de a hírportál szerint valaki vagy nem kapta meg az erről szóló feljegyzést, vagy szándékosan döntött úgy, hogy konfliktust gerjeszt. A lap úgy tudja, hogy az atomkoffer egyetlen pillanatra sem került a kínaiakhoz, és később bocsánatot is kértek a félreértés miatt.

hirado.hu - MTI
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI