Asselborn: Orbán Viktor hozzáállása "diktátorhoz illő"
2018. február 19. 17:35

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hozzáállása a menekülteknek segítő civil szervezetek tevékenységéhez "diktátorhoz illő" - jelentette ki Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Der Tagesspiegel című német liberális lapnak Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédével kapcsolatban.

A berlini lap online kiadásában hétfőn közölt beszámoló szerint az Európai Unióban (EU) legrégebb óta hivatalban lévő  külügyminiszter azt mondta, hogy "ez a hozzáállás illik egy diktátorhoz, akinek fontosabb a hatalom megőrzésére irányuló ösztönzés, mint bármiféle politikai erkölcsi tartás".

A luxemburgi szocialista munkáspárt (LSAP) politikusa hozzátette, hogy "nyomatékosan aktiválni kell" az EU-s szavazati jog felfüggesztésével járó, úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárást.

Mint mondta, "az EU-nak fel kell állnia és fel kell háborodnia", az ENSZ emberi jogi főbiztosának pedig haladéktalanul jelentést kell tennie a magyarországi fejleményekről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának. Megjegyezte, hogy Magyarország "feltartóztathatatlanul" alakul át egy olyan országgá, amely "elveszítette az emberi méltóság iránytűjét".     

A muzulmán vallás leegyszerűsítő becsmérlése ellentétes az EU-s szerződésekben rögzített vallásszabadsággal - mondta Jean Asselborn. Kiemelte, hogy Orbán Viktor "a hazájukat a háború és a nyomorúság miatt elhagyni kényszerülő muzulmán menekültek elleni trágár félelemkeltéssel úgy tesz, mintha a kereszténységet védelmezné".

A magyar miniszterelnök ezzel "kiforgatja" a keresztény erkölcsöt, amelyet a testvériesség és a bajba jutott emberek megsegítésének elve vezérel - mondta Jean Asselborn.

MTI
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI