Több mint 24 ezren látták a Seuso-kincset Kecskeméten
2018. február 19. 21:54

Több mint 24 ezren látták a Magyar Nemzeti Múzeum Seuso-kincset bemutató vándorkiállítását Kecskeméten, a Cifrapalotában, ahol korábban egyetlen tárlatot sem néztek meg ily sokan ilyen rövid idő alatt - tájékoztatta a Kecskeméti Katona József Múzeum az MTI-t hétfőn.

A kiállítássorozat dél-alföldi állomásán január 30. és február 18. között 24 ezer 58 érdeklődő nézte meg a késő római ötvösművészet legjelentősebb ismert leletegyüttesét - olvasható a közleményben.

A Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén már az első héten köszönthették a tízezredik látogatót.    

A csaknem három hétig tartó vándorkiállításon a látogatószám a hétvégi napokon elérte az ezernégyszáz főt is, így az intézmény a második hétvégétől már hosszított nyitva tartással várta az érdeklődőket.    

A Seuso-kincs a római császárkor késői szakaszából származó kincslelet. Nevét a vadász- vagy Seuso-tál feliratán megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta. Darabjai egy ünnepi lakomakészlet jellegzetes tartozékai, köztük tisztálkodáshoz és szépítkezéshez használt edényekkel. Tulajdonosa - feltehetően egy háborús konfliktus elől menekülve - a 4. század utolsó évtizedeiben vagy az 5. század elején rejthette el. A ma ismert együttes tizennégy nagyméretű használt ezüstedényből és egy rézüstből áll, amelyben az ezüstedényeket elrejtették.

A leletegyüttest az 1970-es években találták meg a Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékén, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. A magyar kormány a Seuso-kincs első hét darabját 2014-ben, a második felét 2017 nyarán szerezte vissza.

A késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüstkincse Kecskemét után Miskolcon, Nyíregyházán, majd 2018 nyarától Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz látható.

MTI
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI